Általános szerződési feltételek

Jelen Általános Szerződési Feltételek (továbbiakban: ÁSZF) dokumentum – a vonatkozó kötelező érvényű jogszabályok rendelkezései mellett – tartalmazza a Szolgáltató (továbbiakban: Szolgáltató, Eladó) által a https://asalite.com weboldalon üzemeltetett  internetes áruházban (továbbiakban: Webáruház) Vásárló (továbbiakban: Felhasználó, fogyasztó, Vevő) általi használati feltételeket, a Vásárlót és a Szolgáltatót megillető jogokat és kötelezettségeket, továbbá a Szolgáltató által üzemeltetett Webáruházban történő vásárlás és szerződéskötés feltételeit, a szerződéskötés alapján létrejött jogviszonyra vonatkozó feltételeket (többek között a teljesítési határidők, a szállítási és fizetési feltételek tekintetében), a felelősségi szabályokat, a szavatossággal kapcsolatos rendelkezéseket, valamint az elállási jog gyakorlásának feltételeit.

Kérjük, hogy megrendelése véglegesítése előtt figyelmesen olvassa el a jelen dokumentumot, mert megrendelése véglegesítésével a Vásárló elfogadja a jelen ÁSZF rendelkezéseit, és az ÁSZF maradéktalanul a Vásárló és az Eladó között létrejövő szerződés részét képezi.

A jelen ÁSZF-ben meghatározott alábbi szabályok nem vonatkoznak a https://asalite.com weboldalon keresztül elért más weboldalakra, függetlenül azok jellegétől, az általuk nyújtott szolgáltatástól vagy az üzemeltető személyétől. A Honlap használatához szükséges azon technikai tájékoztatást, melyet jelen ÁSZF nem tartalmaz, a Honlapon elérhető egyéb tájékoztatások nyújtják.

A Webáruház működésével, az egyes termékekkel, a megrendelési, és szállítási folyamattal kapcsolatosan felmerülő kérdések esetén a jelen ÁSZF A Szolgáltató ADATAI pontjában található elérhetőségeinken állunk rendelkezésére.

 Jelen ÁSZF folyamatosan elérhető a következő weboldalról: https://asalite.com/aszf és letölthető, továbbá bármikor kinyomtatható az alábbi linkről:

https://asalite.com-aszf.pdf  

1. A Szolgáltató adatai és elérhetőségei

Név: Asalite Lighting Korlátolt Felelősségű Társaság (rövidített név: Asalite Lighting Kft.)

Székhely: 4033 Debrecen, Vak Bottyán utca 22/A.

Telephely: 4002 Debrecen, Külső-Kassai út 57.

Adószám: 27809242-2-09, Közösségi adószám: HU27809242

Cégjegyzékszám: 09-09-033906

Statisztikai számjel: 27809242-4618-113-09

Nyilvántartásban bejegyző hatóság neve: Debreceni Törvényszék Cégbírósága

Bankszámlaszám: 10103434-67863800-01005002 MKB Bank Nyrt.

Képviseletre jogosult: Monoki Péter ügyvezető
Szolgáltató elektronikus elérhetősége: info@asalite.com

Szolgáltató telefonos elérhetősége: +36/70/433-3200, vagy +36/70/366-4200 munkanapokon 7.45-16.15 óráig.

A tárhely-szolgáltató adatai:
A tárhely-szolgáltató cégneve: RS3 Informatika Korlátolt Felelősségű Társaság
A tárhely-szolgáltató székhelye: 4028 Debrecen, Apafi utca 42.-44.
A tárhely szolgáltató elektronikus elérhetősége: info@rs3.hu
A tárhely-szolgáltató weboldala: www.rs3.hu

2. FOGALOM-MEGHATÁROZÁSOK

  • Adásvételi Szerződés: a Szolgáltató és a Terméket megrendelni kívánó Vevő között, a Vevő által a Szolgáltató Honlapján elérhető, erre a célra kialakított online megrendelőlapon leadott Megrendelés Szolgáltató általi visszaigazolásával létrejött Szerződés;
  • ÁSZF: általános szerződési feltételnek minősül az a szerződési feltétel, amelyet az alkalmazója (Szolgáltató) több szerződés megkötése céljából egyoldalúan, a másik fél (Vevő) közreműködése nélkül előre meghatározott, és amelyet a Felek egyedileg nem tárgyaltak meg;
  • Csomagküldő kereskedelem:az a kereskedelmi tevékenység, amelynek során a kereskedő a termék jellemzőit és árát feltüntető, ezáltal a vásárló számára az áru megvételére vonatkozó ügyleti döntés meghozatalát lehetővé tevő kereskedelmi kommunikációt bocsátja a vásárló rendelkezésére, és az ilyen kereskedelmi kommunikáció alapján megrendelt terméket szállítja (szállíttatja) a megjelölt címre;
  • Csomagküldő kereskedő:aki csomagküldő kereskedelmet folytat;
  • Elektronikus Kereskedelmi Szolgáltatás: olyan Információs Társadalommal Összefüggő Szolgáltatás, amelynek célja valamely birtokba vehető forgalomképes ingó dolog - ideértve a pénzt és az értékpapírt, valamint a dolog módjára hasznosítható természeti erőket -, szolgáltatás, ingatlan, vagyoni értékű jog üzletszerű értékesítése, beszerzése, cseréje vagy más módon történő igénybevétele;
  • Elektronikus Út: elektronikus adatfeldolgozást, -tárolást, illetőleg -továbbítást végző vezetékes, rádiótechnikai, optikai vagy más elektromágneses eszközök alkalmazása;
  • Felek:Szolgáltató (azaz eladó) és Felhasználó (azaz vevő) együttesen;
  • Fogyasztó:a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eljáró természetes személy, aki árut vesz, rendel, kap, használ, igénybe vesz vagy az áruval kapcsolatos kereskedelmi kommunikáció, ajánlat címzettje. A belső piacon belül a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésről, valamint a 2006/2004/EK és az (EU) 2017/2394 rendelet, továbbá a 2009/22/EK irányelv módosításáról szóló, 2018. február 28-i (EU) 2018/302 európai parlamenti és tanácsi rendelet alkalmazásában fogyasztónak minősül az a vállalkozás, amely valamely tagállamban letelepedési hellyel rendelkezik, és az Unión belül kizárólag végfelhasználás céljából vásárol árut vagy vesz igénybe szolgáltatást, vagy ilyen szándékkal jár el.
  • Fogyasztói szerződés:olyan szerződés, melynek egyik alanya fogyasztónak minősül;
  • Forgalmazás: kereskedelmi tevékenység keretében valamely termék értékesítése, fogyasztás vagy használat, illetve igénybevétel céljára ellenérték fejében történő rendelkezésre bocsátása;
  • Honlap: a jelen weboldal, azaz a Szolgáltató által az asalite.com domain cím alatt üzemeltetett internetes oldal, amely a Szerződés megkötésére szolgál;
  • Jótállás: A fogyasztó és a vállalkozás között kötött szerződések esetén (a továbbiakban: fogyasztói szerződés) a Polgári Törvénykönyv szerinti,
  • a) a szerződés teljesítéséért vállalt jótállás, amelyet a vállalkozás a szerződés megfelelő teljesítéséért a jogszabályi kötelezettségén túlmenően vagy annak hiányában önként vállal, valamint
  • b) a jogszabályon alapuló kötelező jótállás;
  • Megrendelés: a szolgáltatást igénybe vevő által a Szolgáltatás(ok) igénybevétele céljából a Szolgáltató Honlapján elérhető, erre a célra kialakított online megrendelőlapon leadott megrendelés;
  • Szerződés:Eladó és Vevő között a Honlap és elektronikus levelezés igénybevételével létrejövő Adásvételi Szerződés;
  • Távollévők közötti kommunikációt lehetővé tévő eszköz:olyan eszköz, amely alkalmas a felek távollétében – szerződés megkötése érdekében – szerződési nyilatkozat megtételére. Ilyen eszköz különösen a címzett vagy a címzés nélküli nyomtatvány, a szabványlevél, a sajtótermékben közzétett hirdetés megrendelőlappal, a katalógus, a telefon, a telefax és az internetes hozzáférést biztosító eszköz
  • Távollévők között kötött szerződés: olyan fogyasztói szerződés, amelyet a szerződés szerinti termék vagy szolgáltatás nyújtására szervezett távértékesítési rendszer keretében a felek egyidejű fizikai jelenléte nélkül úgy kötnek meg, hogy a szerződés megkötése érdekében a szerződő felek kizárólag távollévők közötti kommunikációt lehetővé tévő eszközt alkalmaznak
  • Termék:a Honlap kínálatában szereplő, a Honlapon értékesítésre szánt minden birtokba vehető forgalomképes ingó dolog, mely a Szerződés tárgyát képezi.
  • Vállalkozás:a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körében eljáró személy
  • Vásárló/Vevő: aki a webáruházban elérhető terméket megvásárolja, szolgáltatásokat igénybe veszi, természetes személy, valamint jogi személyiséggel nem rendelkező szervezett.

 3. ALAPVETŐ RENDELKEZÉSEK

 3.1. A jelen ÁSZF-ben nem szabályozott kérdésekre, valamint jelen ÁSZF értelmezésére a magyar jog az irányadó, különös tekintettel az alábbi jogszabályokra:

  • évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről,
  • évi CVIII. törvény az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről,
  • évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről,
  • 45/2014. (II.26.) Kormányrendelet a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól,
  • 19/2014. (IV.29.) NGM rendelet a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés keretében eladott dolgokra vonatkozó szavatossági és jótállási igények intézésének eljárási szabályairól,
  • évi LXXVI. törvény a szerzői jogról,
  • évi CXX. törvény az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról,
  • AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELETE (2018. február 28.) a belső piacon belül a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésről, valamint a 2006/2004/EK és az (EU) 2017/2394 rendelet, továbbá a 2009/22/EK irányelv módosításáról,
  • AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2016/679 RENDELETE (2016. április 27.) a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet).

A vonatkozó jogszabályok kötelező rendelkezései a felekre külön kikötés nélkül is irányadók.

3.2. A jelen ÁSZF hatálya alá tartozó Szerződések nem minősülnek írásba foglalt szerződéseknek, azokat az Eladó nem iktatja. A jelen honlapon történő vásárlás (internetes vásárlás) a távollévők között megkötött szerződések közé tartozik, azaz a szerződéskötésre a kereskedő és a fogyasztó egyidejű jelenlétének hiányában kerül sor. A létrejött Szerződés tehát nem kerül iktatásra, kizárólag elektronikus formában kerül megkötésre. Az európai uniós és a magyar jogszabályok alapján érvényesek az online úton megkötött szerződések, így az ilyen módon megkötött szerződésekhez ugyanazok a jogi következmények fűződnek, mint a hagyományos módon (írásban vagy szóban) létrejött megállapodások esetén.

3.3. A jelen ÁSZF hatálya alá tartozó szerződések nyelve a magyar nyelv.

3.4. Az Eladónak nincs a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény szerinti magatartási kódexe, ilyen magatartási kódexnek nem vetette alá magát.

3.5. A jelen ÁSZF 2022. május hó 01. napján kerül a Szolgáltató által a Weboldalon közzétételre. Az ÁSZF a Weboldalon történő közzététellel lép hatályba és visszavonásig hatályban marad, mindezekkel egyidejűleg a korábban hatályos ÁSZF hatályát veszti. Az ÁSZF rendelkezéseit kell alkalmazni a közzététel napján, vagy az azt követően létrejött Szerződések tekintetében. Az ÁSZF eltérő rendelkezés hiányában a Weboldalon történt közzétételét megelőzően létrejött Szerződésekre nem alkalmazható.

3.6. A Szolgáltató ezúton hívja fel valamennyi ügyfelének, valamint a https://asalite.com weboldalának látogatóinak figyelmét, amennyiben felhasználója kíván lenni az említett weboldalnak, vagy megrendelője kíván lenni a Szolgáltató szolgáltatásainak, úgy

a) figyelmesen olvassa el a jelen ÁSZF, valamint

b) az Adatkezelési tájékoztatóját, és

kizárólag abban az esetben használja tovább a weboldalt, vagy vegye igénybe a szolgáltatásokat, amennyiben az ÁSZF és az adatvédelmi szabályozás minden pontjával egyetért, és azokat kötelező érvényűnek tekinti magára nézve.

3.7. Tekintettel arra, hogy a hatályos Polgári Törvénykönyv 6:78. § 1. bekezdése szerint az általános szerződési feltétel akkor válik a szerződés részévé, ha alkalmazója lehetővé tette, hogy a másik fél annak tartalmát a szerződéskötést megelőzően megismerje, és ha azt a másik fél elfogadta, Szolgáltató kinyilvánítja, hogy felhívja leendő szerződő partnerei figyelmét arra, hogy a mindenkor hatályos általános szerződési feltételek linkje elérhető minden elektronikusan vagy papír alapon küldött Ajánlatán, valamint a https://asalite.com weboldalon, továbbá elérhető a Szolgáltató ügyfélszolgálatán papír alapon, valamint a szóbeli Ajánlat esetén megjelölésre kerül a Vásárló számára. Vásárló az Ajánlat elfogadásával, vagy a weboldalon történt igény elküldésével kijelenti, hogy a mindenkor hatályos általános szerződési feltételeket, valamint a fent megjelölt adatvédelmi szabályozást megismerte, megértette, elfogadta.

3.8. A Vásárló a jelen ÁSZF elfogadásával elismeri, hogy jog-és cselekvőképes természetes, vagy jogi személy, vállalkozás. A Webáruházban történő vásárláshoz, regisztrációhoz a Vásárlónak az alábbi feltételek valamelyikének kell megfelelnie:

  • természetes személy, aki 18. életévét legkésőbb a vásárlás napján betöltötte, és törvény vagy a bíróság gondnokság alá helyezést elrendelő ítélete cselekvőképességét nem korlátozza (nem cselekvőképtelen),
  • természetes személy, aki 14. életévét betöltötte, de 18. életévét még nem érte el és nem cselekvőképtelen, kizárólag törvényes képviselője hozzájárulásával tehet érvényes jognyilatkozatot,
  • szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körében eljáró személy (vállalkozás) törvényes képviselője vagy meghatalmazottja útján eljárva tehet jognyilatkozatot,
  • nyilvántartásba vett jogi személy, gazdasági társaság törvényes képviselője vagy meghatalmazottja útján eljárva tehet jognyilatkozatot.

A Vásárló tudomásul veszi, hogy a 14. életévét be nem töltött kiskorú személy a törvény értelmében cselekvőképtelennek minősül, ezért jognyilatkozata semmis. A cselekvőképtelen kiskorú nevében a Webáruházban történő vásárlás során a törvényes képviselője járhat el.

3.9. Az a weboldal, amelyen a Szolgáltató által üzemeltetett Webáruházra mutató link elhelyezésre kerül, nem keltheti azt a benyomást, hogy a Szolgáltató javasolja, támogatja az adott weboldalon kínált vagy forgalmazott szolgáltatás vagy termék igénybevételét vagy megvásárlását. A linkelő weboldal nem tartalmazhat valótlan információt a Szolgáltató által üzemeltetett Webáruházról, valamint a Szolgáltató és a linkelő weboldal között fennálló jogviszonyról. A Szolgáltató minden olyan rá mutató hivatkozás alkalmazása ellen fellép, amely árt a Szolgáltató által üzemeltetett Webáruház hírnevének és érdekeinek.

3.10. A Szolgáltató által üzemeltetett Webáruház weboldalon található valamennyi tartalom (szöveg, cikk, termékismertető, tájékoztató, jelen ÁSZF stb., ábra, kép, más információ, illetve adat) szerzői jogai – eltérő rendelkezés hiányában – térbeli és időbeli korlátozás nélkül a Szolgáltatót illetik meg. Különösen tilos a Szolgáltató által üzemeltetett Webáruház weboldaláról letöltött tartalmat a Webáruházban történő vásárlástól eltérő célra felhasználni, ezeket átdolgozni vagy másolni, illetőleg más hasonló tevékenységet folytatni. A Szolgáltató szerzői és egyéb jogainak megsértése vagy e szerződés megszegése esetén azonnali jogi eljárást kezdeményez a jogsértővel szemben.

3.11. A Szolgáltató fenntartja a jogot, hogy bíróságok és más hatóságok előtt eljárást kezdeményezzen minden olyan személy ellen, aki az általa üzemeltetett Webáruház használatával jogsértést követ el, illetve a jogsértés elkövetését megkísérli. A Szolgáltató nem vonható felelősségre semmilyen, harmadik személy által valamely Felhasználó rovására elkövetett jogsértés miatt.

4. REGISZTRÁCIÓ/VÁSÁRLÁS

A weboldal fejlécében található Regisztráció funkció mellett van lehetőség Vásárlói valamint B2B partneri regisztrációra. A Vásárló kifejezett hozzájárulás útján a Webáruházban történő regisztráció során elfogadja az Adatvédelmi tájékoztató előírásait, az adatkezelésekhez hozzájárul. Felhívjuk a Vásárlók figyelmét, hogy ha nem adja meg az adatait, nem tudja a szolgáltatásainkat igénybe venni.

A regisztráció egyszerűbbé teszi a későbbi vásárlásokat és az esetleges kedvezmények igénybevételét.

4.1. A Felhasználó jogosult a regisztráció során megadott adatait módosítani bejelentkezés utána a Profil oldalon.

4.2. Felhasználónak a regisztrációs felületen van lehetősége továbbá feliratkoznia, Szolgáltató hírlevelére a jelölőnégyzet kipipálásával. A hírlevélre feliratkozás önkéntes. Feliratkozás esetén a Felhasználó kifejezetten hozzájárul, hogy az általa megadott email címre tájékoztató és kifejezetten reklámcélú tartalmak kerüljenek továbbításra a Szolgáltató által meghatározott időközönként.

A hírlevélről a Felhasználó bármikor leiratkozhat a minden hírlevél végén található „Leiratkozás” linkre kattintva.

4.3. A regisztráció elküldéséhez a Felhasználónak ezen a felületen található jelölőnégyzet kipipálásával el kell fogadnia jelen ÁSZF-et, valamint a Szolgáltató adatkezelési tájékoztatóját.

4.4 Sikeres regisztrációt követően a rendszer a Vásárló által megadott elektronikus levélcímre visszaigazoló levelet küld.

4.5. A sikeres regisztrációt követően, Felhasználó a weboldal fejlécén található „PROFIL” menüpont alatt a belépési adatait megadva (e-mail cím, jelszó) tud belépni a Webáruházba.

4.6. Felhasználó jogosult a regisztrációját bármikor törölni az info@asalite.com e-mail címre küldött üzenettel. Az üzenet megérkezését követően Szolgáltató köteles haladéktalanul gondoskodni a regisztráció törléséről. Felhasználó felhasználói adatai a törlést követően azonnal eltávolításra kerülnek a rendszerből; ez azonban nem érinti a már leadott rendelésekhez kapcsolódó adatok és dokumentumok megőrzését, nem eredményezi ezen adatok törlését. Az eltávolítás után az adatok visszaállítására többé nincs mód.

4.7. A felhasználói hozzáférési adatok (így különösen a jelszó) titokban tartásáért kizárólag a Felhasználó a felelős. Amennyiben Felhasználó tudomást szerez arról, hogy a regisztráció során megadott jelszavához jogosulatlan harmadik személy hozzájuthatott, köteles haladéktalanul megváltoztatni jelszavát, ha pedig feltételezhető, hogy a harmadik személy a jelszó használatával bármilyen módon visszaél, köteles egyidejűleg értesíteni a Szolgáltatót.

4.8. Felhasználó vállalja, hogy a regisztráció során megadott személyes adatokat szükség szerint frissíti annak érdekében, hogy azok időszerűek, teljesek és a valóságnak megfelelőek legyenek.

4.9. Felhasználó a vásárlás/regisztráció során köteles a saját, valós adatait megadni. A vásárlás/regisztráció során megadott valótlan, vagy más személyhez köthető adatok esetén a létrejövő elektronikus szerződés semmis. Szolgáltató kizárja felelősségét, amennyiben Felhasználó más nevében, más személy adataival veszi igénybe szolgáltatásait.

4.10. A Szolgáltatót a Felhasználó által tévesen és/vagy pontatlanul megadott adatokra visszavezethető szállítási késedelemért, illetve egyéb problémáért, hibáért semminemű felelősség nem terheli.

4.11. A Szolgáltatót nem terheli felelősség az abból adódó károkért, ha Felhasználó a jelszavát elfelejti, vagy az illetéktelenek számára bármely, nem a Szolgáltatónak felróható okból hozzáférhetővé válik.

5. MEGVÁSÁROLHATÓ TERMÉKEK, SZOLGÁLTATÁSOK KÖRE

5.1. A Webáruházban megjelenített termékek kizárólag online rendelhetők meg. A termékekre vonatkozóan megjelenített árak magyar forintban értendők, minden esetben a 27% ÁFÁ-val növelt bruttó árak, tartalmazzák a vásárláskor hatályos jogszabályokban meghatározott általános forgalmi adót, azonban nem tartalmazzák a kiszállítás várható költségét.

5.2. A Webáruházban készleten lévő termékek rendelhetőek meg. (Amennyiben nincsen készleten az adott termék, arról a termék oldalán tájékoztatást adunk) A Webáruházban Szolgáltató részletesen feltünteti a termék nevét, a lényeges tulajdonságairól szóló leírást, a termékekről fotót jelenít meg. A termékek adatlapján megjelenített, illusztrációként szolgáló képeket és információkat Szolgáltató nagyfokú gondossággal kezeli, azonban ennek ellenére a valóságoshoz képest változás, eltérés előfordulhat. Amennyiben a honlapon megjelenített információk és képek a Felhasználó számára valóságtól eltérőnek, hiányosnak, nem jól láthatónak tűnnek, kérjük, hogy egyeztetés, információkérés céljából megrendelési szándéka előtt keresse a Szolgáltató ügyfélszolgálatát a jelen ÁSZF 1. A Szolgáltató ADATAI pontjában feltüntetett elérhetőségeken.

5.3. A Webáruházban forgalmazott termékeknek alkalmasnak kell lenniük a rendeltetésük szerinti célokra, így alkalmasnak kell lenniük azokra a célokra, amelyekre más, azonos rendeltetésű termékeket rendszerint használnak, rendelkezniük kell azzal a minőséggel, és nyújtaniuk kell azt a teljesítményt, amely azonos rendeltetésű termékeknél szokásos, és amelyet a megrendelő elvárhat, valamint rendelkezniük kell a szolgáltató által adott, a webáruházban hozzáférhetővé tett leírásban szereplő tulajdonságokkal, és meg kell felelniük a jogszabályban meghatározott minőségi követelményeknek.

5.4. A weboldalról megrendelhető termékek árai változtatásának jogát a Szolgáltató fenntartja azzal, hogy a módosítás a weboldalon való megjelenéssel egyidejűleg lép hatályba. A módosítás a már megrendelt és Szolgáltató által visszaigazolt termékek vételárát kedvezőtlenül nem befolyásolja.

5.5. Amennyiben akciós ár kerül bevezetésre, Szolgáltató teljeskörűen tájékoztatja Felhasználókat az akcióról és annak pontos időtartamáról és feltételeiről.

5.6. Eljárás hibás ár esetén: Hibás ár esetén a megrendelést (a Felhasználó ajánlatát) a hibás áron a Szolgáltatónak nem áll módjában elfogadni, és nem köteles a terméket hibás áron értékesíteni. Hibás áron történő ajánlattétel esetén nem jön létre szerződés a Felhasználó és a Szolgáltató között. Amennyiben a Felhasználó hibás áron tesz ajánlatot, a rendszer automatikus visszaigazolást küld, ez azonban nem minősül az ajánlat elfogadásának a Szolgáltató részéről.

Hibás áron történő ajánlattétel (megrendelés) esetén a Szolgáltató munkatársa felhívja a Felhasználó figyelmét a helyes árra, és felajánlhatja a helyes áron történő szerződéskötést, azaz felajánlja a termék valós áron történő megvásárlásának lehetőségét. A Felhasználó a hibás ár helyett a Szolgáltató képviselője által közölt helyes áron nem köteles ajánlatot tenni, és szerződést kötni, azaz a Vásárló eldöntheti, hogy megrendeli valós áron a terméket vagy minden hátrányos jogkövetkezmény nélkül lemondja a megrendelést. Ez utóbbi esetben nem jön létre szerződés a felek között.

Hibás árnak minősül különösen, de nem kizárólagosan

  • esetleg rendszerhiba miatt megjelenő „0”Ft-os vagy „1”Ft-os ár;
  • kedvezménnyel csökkentett, de a kedvezményt tévesen feltüntető ár (pl.: 1000.-Ft-os termék esetén a 20 %-os kedvezmény feltüntetése mellett 500.-Ft-ért kínált termék).

5.7. A termékek lényeges tulajdonságaira vonatkozó tájékoztatás: A Webáruház weboldalán található termékinformációk jóhiszeműen kerültek felhelyezésre, melyek a termék gyártója által közölt információkra épülnek.

A termékkel/szolgáltatással kapcsolatos fontos tudnivalókat (így különösen azok lényeges tulajdonságai, jellemzői, technikai paraméterek stb.), valamint az eladási árakat és – ahol az adott termék vonatkozásában értelmezhető, az – egységárakat a Vásárló a termék információs oldalán ismerheti meg még a megrendelése leadása előtt. Ahogyan az a jelen ÁSZF Preambulum részében is szerepel, amennyiben Önnek egy adott termékkel kapcsolatban részletesebb tájékoztatást igénylő kérdése lenne, kollégáink a „SZOLGÁLTATÓ ADATAI” pontban megadott elérhetőségeken készséggel állnak rendelkezésére.

A kiválasztott termék adatlapján feltüntetjük a termék lényeges tulajdonságait tartalmazó leírásokat, a használati utasításokat azzal, hogy a kiválasztott termék tényleges tulajdonságairól részletesen a termékhez csatolt használati útmutatóból tájékozódhat. Az általunk forgalmazott termékhez a jogszabályi előírások keretein belül használati útmutatót csatolunk, azonban amennyiben véletlenül mégsem kapná meg a termékkel együtt kérjük ezt a tényt haladéktalanul, még a termék használata előtt szíveskedjen jelezni a „SZOLGÁLTATÓ ADATAI” pontban megadott elérhetőségeken, és természetesen haladéktalanul pótoljuk.

A Webáruházban megjelenített készletinformációk tájékoztató jellegűek, és arra az időpillanatra vonatkoznak, amikor a Webáruház adatbázisa frissítve lett. A Szolgáltató mindent megtesz azért, hogy ezek az adatok naprakészek legyenek, azonban a raktárkészlet gyors mozgásai miatt azokat szavatolni nem tudja, és így egyes (fogyóban levő) termékeket annak ellenére kaphatónak mutathat még az adott termékoldal, hogy azok időközben elfogytak. Amennyiben a megrendelni kívánt termék nem áll rendelkezésre a megrendelés leadásának idején, illetve a termék beszerzése és a megrendelés teljesítése nem lehetséges harminc napon belül, úgy a Szolgáltató fenntartja magának a jogot, hogy ne fogadja el az áru megrendelését, ebben az esetben szerződéskötés nem történik, amelyről a Felhasználót értesíti. Bármely, esetlegesen korábban teljesített, ezzel kapcsolatos fizetést a Felhasználó számára a Szolgáltató haladéktalanul visszatéríti. Ha a megrendelés több terméket érint, és ezek közül valamely termék esetében nem lehetséges a harminc napon belüli beszerzés és teljesítés a Szolgáltató részéről, részben történő teljesítésre kizárólag a Felhasználóval történő egyeztetést követően kerülhet sor.

5.8. Termék rendelkezésre állása: Amennyiben a megrendelt termék nem áll rendelkezésre a rendelés idején, illetve a „rendelhető”-ként feltüntetett termék nem beszerezhető 30 (harminc) napon belül, úgy a Webáruház fenntartja magának a jogot, hogy ne fogadja el az áru megrendelését, ebben az esetben szerződéskötés nem történik, amiről a Vásárló késedelem nélkül értesítést kap. Bármely, esetlegesen korábban eszközölt kifizetést a Vásárló számára haladéktalanul visszautaljuk. Amennyiben szerződéskötésre került sor a felek között, és a szerződés teljesítése azért hiúsul meg, mert a Szolgáltató a megrendelt terméket nem tudja a Felhasználó részére biztosítani, ennélfogva a teljesítés a szerződés létrejöttét követően lehetetlenné válik, erről a Szolgáltató késedelem nélkül tájékoztatja a Felhasználót, amely alapján a Felhasználó elállhat a szerződéstől, és – amennyiben a Szolgáltató felelős a teljesítés lehetetlenné válásáért (vagyis nem tudja bizonyítani a felelőssége hiányát, vagyis azt, hogy a lehetetlenülés oka az ellenőrzési körén kívül eső, előre nem látható és elháríthatatlan volt) szabadul a szerződésből eredő teljesítési kötelezettsége alól, valamint a szerződésszegéssel okozott kárának megtérítését követelheti.

6. RENDELÉS/VÁSÁRLÁS MENETE

6.1. A Webáruházban történő megrendelés kizárólag regisztrált Felhasználók számára lehetséges. Regisztrálni természetes és jogi személyek jogosultak. Felhasználó a regisztrációját követően bejelentkezik a Webáruházba, ezt követően megkezdheti a vásárlást, azzal, hogy a Webáruházban csak a jelen ÁSZF feltételeit és az adatvédelmi nyilatkozatot elfogadó regisztrált Vásárló vásárolhat. Azaz a Webáruházban való vásárlás során a Vásárlónak el kell fogadnia az ÁSZF feltételeit, valamint az adatvédelmi nyilatkozatban szereplő adatkezelést. Ennek hiányában a Vásárló kizárólag megtekinteni tudja a Webáruházban forgalmazott termékeket, abban vásárlást nem eszközölhet. A Webáruházban történő vásárlás elektronikus úton leadott megrendeléssel lehetséges a jelen ÁSZF-ben meghatározott módon.

6.2. Felhasználó, amikor belép a Webáruházba, ezt követően megkezdheti a vásárlást. Szolgáltató felhívja a Felhasználó figyelmét arra, hogy a Webáruházban megvásárolni kívánt termék kosárba („Kosárba” gombra kattintással) helyezésével, és a „Megrendelem” gombra kattintással a Felhasználó részére fizetési kötelezettség keletkezik.

6.3. Felhasználó a megvásárolni kívánt termék, termékek darabszámát beállítja.

6.4. Felhasználó kosárba helyezi a kiválasztott termékeket. Felhasználó bármikor megtekintheti a kosár tartalmát a „Kosár” menüpont alatt.

6.5. Amennyiben Felhasználó további terméket szeretne kosárba helyezni, kiválasztja a megvásárolni kívánt terméket, és az a kosárba kerül. Ha nem szeretne további terméket vásárolni, ellenőrzi a megvásárolni kívánt termék darabszámát a „törlés” gombra kattintva törölheti a kosárba helyezett terméket/termékeket. A mennyiség kiválasztását, illetőleg esetleges javítását/korrekcióját követően a kosár tartalma nem frissül automatikusan, a Vásárló a frissítés gombra kattintással tudja eszközölni. Amennyiben Felhasználó kiválasztotta a megvásárolni kívánt termék(ek)et, úgy a Fizetés módja menüpont alatt választhat a fizetés módjai közül. Amennyiben kiválasztotta a fizetés módját, valamint a szállítás módját, úgy a Tovább gomb megnyomásával összesítve látja a megrendeléshez tartozó adatokat (szállítási adatokat, a szállítási módot, a számlázási adatokat, a fizetési módot valamint a megvásárolni kívánt terméket/termékeket). Ezután a „megrendel” gombra kattintással tudja véglegesíteni a megrendelését, majd megvásárolni az általa kiválasztott és a kosárba helyezett termékeket. A rendelésről visszaigazoló e-mailt küldünk. Ha a visszaigazoló emailben vagy a rendelés során bármilyen hibát észlel rendelésével kapcsolatban, kérjük jelezze az info@asalite.com email címen, hogy a hibát a lehető legrövidebb időn belül orvosolhassuk. Kérjük figyelmesen adja meg e-mail címét, mert a hibásan megadott e-mail cím, vagy telített postafiók esetén nem tudjuk e-mailben megküldeni a rendelés visszaigazolását. Felhívjuk a figyelmet, hogy minden egyes véglegesített megrendelést a Webáruház rendszere külön megrendelésként kezel. Ha egymás után közvetlenül, azonos Vásárló vásárol a webáruházban, ezen megrendelések is külön csomagban kerülnek kiszállításra, amely esetben a szállítási díj is minden megrendelésnél külön felszámításra kerül. A Vásárló a további rendelések leadásakor kérheti megrendelései összevonását, amennyiben erre a Szolgáltató visszajelzése alapján van lehetőség. Ebben az esetben a Szolgáltató egyesítheti a megrendeléseket, de a már postázás alatt lévő csomagok utólagos összevonására nincs mód. Ezért kérjük ilyen esetben haladéktalanul vegye fel az Ügyfélszolgálatunkkal a kapcsolatot. 
Amennyiben a megrendelt termék nincsen raktáron, a Webáruház munkatársai felveszik a vásárlóval a kapcsolatot a várható szállítási idővel kapcsolatban.

6.6. Felhasználó a megrendelés leadása előtt kiválasztja a szállítási/fizetési módot, melynek típusai a következők:

6.6.1. Fizetési módok: A Szolgáltató ebben a körben tájékoztatja a Vásárlókat arról, hogy az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvényben meghatározottak alapján a papír alapú számla kibocsájtására vonatkozó szabályoknak felel meg. A Papír alapú számlákat a Szolgáltató az RS3 Informatika Kft. (az RS3 számlázó üzemeltetője) számlázó programjának segítségével készíti el. A számlakészítés során átadott adatokat az RS3 Informatika Kft. harmadik fél részére nem adja tovább, az archiválásra és a vonatkozó jogszabályokban meghatározott időtartamig megőrzésre kerül. Szolgáltató tájékoztatja Vásárlókat arról is, hogy a fizetés pénzneme magyar forintban (HUF) került meghatározásra.

A Webáruházban a megrendelés véglegesítésekor megjelenő fizetendő végösszeg minden költséget tartalmaz, melyet a vásárlást visszaigazoló emailben is megküldünk a Vásárlónak. A megrendelt termékek vételárát és az esetleges járulékos költségeket (amelyek minden esetben feltüntetésre kerülnek a megrendeléskor) a megrendelő előre utalással, banki átutalással, vagy utánvétes fizetéssel (fizetés a futárnál) teljesítheti.
6.6.1.2. Előre utalás: A Vásárlónak arra is lehetősége van, hogy előre utalással rendezze az általa megrendelt termékek ellenértékének megfizetését.

6.6.1.3. Banki átutalás: A Vásárló választhatja fizetési módként azt a lehetőséget is, hogy a termék megérkezését követően, a termékértékesítésről kiállított számlán feltüntetett határidőig, illetőleg a számlán feltüntetett módon banki átutalással teljesítse az általa megrendelt termékek ellenértékének megfizetését.

6.6.1.4. Utánvét (fizetés a futárnál): Szolgáltató tájékoztatja a Vásárlókat arról, hogy a rendelés értékét a csomag kézhezvételekor készpénzben vagy bankkártyával tudja kiegyenlíteni, "Utánvétel" fizetési móddal, kizárólag a csomag futártól való átvételekor.

Utánvételes fizetés esetén átvételkor a futárnak készpénzben vagy bankkártyával lehet fizetni, amely magában foglalja a termék/termékek árát és a szállítási költséget is.

6.6.1.5. Bankkártyás fizetés: A bankkártyás fizetés révén Ön kényelmesen és biztonságosan vásárolhat áruházunkban. A kiválasztott áruk megrendelése után Önt az SaltPay fizetői oldalára irányítjuk, ahol a jelenleg elérhető legbiztonságosabb, titkosítással lebonyolított tranzakción keresztül fizethet bankkártyájával. Amennyiben a Vásárló a bankkártyás fizetési módot választja, átirányításra kerül a SaltPay fizetési oldalára. A következő adatok megadása történik a fizetési szerverén: kártyabirtokos neve, kártyaszám, lejárati dátum, ellenőrző kód (CVC/CVV).  
Megjegyzés: Amennyiben kizárólag elektronikus használatra kibocsátott bankkártyával kíván fizetni, annak elfogadásához szükséges, hogy használatát a kártyát kibocsátó bank engedélyezze.
A sikeres banki tranzakciót követően a rendszer visszairányítja a vásárlót a webáruházba, ahol a tranzakció eredményességéről értesítést kap.
Amennyiben a vásárlási tranzakció eredményéről részletesebben kíván tájékozódni, kérjük, vegye fel a kapcsolatot számlavezető bankjával.

6.6.2. Szállítási módok:

6.6.2.1. Házhozszállítás futárszolgálat útján: Webáruházunk a Vásárló által megrendelt terméke(ke)t kizárólag futárszolgálattal szállítja ki a Vásárló által megadott szállítási címre. Futárszolgálattal történő kiszállítás esetén – amennyiben a kiválasztott termék(ek) készleten/raktáron van(nak).Házhozszállítás futárszolgálat útján szállítási módnál a webshop kezelési költséget számíthat fel, amelyről a megrendelés leadása során a weboldalon tájékoztatja a Felhasználót. Társaságunk az Express One Hungary Korlátolt Felelősségű Társaság (a továbbiakban: "Express One", Express One futárszolgálat adatai: 1239 Budapest, Európa utca 12., e-mail címe: ugyfelszolgalat@expresone.hu, Telefon: +36 1 8 777 400, honlap címe: www.expressone.hu) futárszolgálatot veszi igénybe a Felhasználó által megvásárolt termékek kiszállításához Magyarország területén, míg külföldre más futárszolgálatot alkalmazunk (erről bővebben ügyfélszolgálatunkon érdeklődhet).

Személyes átvételre is van lehetőség, cégünk telephelyén.

A jelen ÁSZF-ben leírt általános szállítási szabályokon felül az egyes termékekre vonatkozóan a webshopban történő megrendelés esetén egyes szállítási feltételek, kedvezmények, illetőleg költségek eltérhetnek a következők szerint:

A szállítási költség a rendelés értéke alapján kerül meghatározásra. A szállítási költséget a rendszer automatikusan számolja. A szállítási költségek tájékoztató jellegűek. A szállítási költségek bruttó árak, mely árak kizárólag Magyarország területén belüli szállítás esetén érvényesek. Külföldi szállítási feltételekkel és díjakkal kapcsolatban, kérjük írjon e-mail-t nekünk.

A fizetendő szállítási költséget bruttó 44.450 Ft összértékű megrendelés alatt, a csomag tömege határozza meg a következők szerint:

  • 0-5 kg-ig bruttó       2200.-Ft
  • 5-10 kg-ig bruttó     2500.-Ft
  • 10-20 kg-ig bruttó   2800.-Ft
  • 20-50 kg-ig bruttó   3200.-Ft

 Bruttó 44.450 Ft értékű rendelés felett a szállítás belföldön ingyenes.

Egy darab csomag maximális súlya 31,5 kg lehet. Maximum 15 darab csomag küldhető egy címre, de a csomagok összesített súlya maximum 150 kg lehet.
Az egy címre feladott dobozos küldemények mérete nem haladhatja meg a 120cmx60cmx60cm-t.

6.6.3. A megrendelés során a Vásárló köteles megadni a termékek kiszállításához szükséges adatokat, így különösen: a szállítási címet, kapcsolat-felvételi adatokat és a számlázási adatokat. Felhívjuk a Vásárlók figyelmét, hogy az általuk megadott adatok továbbításra kerülnek a Futárszolgálat részére (név, szállítási cím, telefonszám) az Adatkezelési tájékoztatóban rögzítettek szerint.
A csomagok szállítására és kézbesítésére a futárszolgálat szabályzata irányadó. A Webáruház és a futárszolgálat között létrejött szerződés alapján: 
- A futárszolgálat a csomagot a feladásától számított 3 munkanapon belül kézbesíti a címzett részére. A Vásárólnak saját érdekében, a későbbi bizonyítás megkönnyítése érdekében érdemes a kiszállítás időpontjában a csomag sértetlenségét, személyes átvétel esetén a termék(ek) darabszámát ellenőrizni, és az átvételi elismervényt aláírni. Sérült csomagolás esetén a helyszínen jegyzőkönyvben célszerű rögzíteni a hibá(ka)t. A termék(ek) sértetlenségét is az átvételkor célszerű ellenőrizni, és mennyiségi hiány vagy sérült termék(ek) esetén is célszerű a helyszínen jegyzőkönyvben rögzíteni a hiányt vagy a hibá(ka)t. A nem sértetlen csomagolású termék(ek)et a Felhasználó csak saját felelősségére veheti át. Mennyiségi, illetve sérültség miatti reklamáció aggálytalan elfogadása érdekében célszerű a csomag felbontásáról videófelvételt készíteni, amelyen jó minőségben, egyértelműen látszik, hogy a csomag a felvétel indulásakor bontatlan volt, és a felvétel vágatlanul rögzíti a csomag teljes tartalmát. A Vásárló köteles olyan szállítási címet megadni, ahol a szállítási intervallumban elérhető.

6.6.4. Ha a kiszállítás során a termék(ek)et tartalmazó csomag átvétele sikertelen, ennek tényéről a szállító értesítést hagy, majd legfeljebb egy alkalommal megkísérli a csomag újbóli kiszállítását. A rendelések feldolgozása és postázása munkanapokon történik, hétvégén és ünnepnapokon a rendelések feldolgozására és kiszállítására nincs mód. A megrendelt termékek 5 munkanapnál hosszabb ideig tartó tárolására és emiatt későbbi kiszállítására a Webáruház nem tud lehetőséget biztosítani, a Vásárló köteles a megrendelést követő 5 munkanapon a fizetést teljesíteni. A Webáruház törekszik a szállítási határidő betartására, azonban nem felel azért, ha a fenti szokásos szállítási idő nem tartható. Az esetleges késedelem esetén a Webáruház nem köteles a Vásárlót értesíteni, de mindent megtesz a megfelelő tájékoztatása érdelében.

A kiszállítás munkanaponként 8-17 óra között történik.

6.6.5. Amennyiben a Webáruházban hiba vagy hiányosság lép fel a termékeknél vagy az áraknál, Szolgáltató fenntartja a jogot a szerződéskötést megelőző időpontban a korrekcióra. Ilyen esetben a hiba felismerése, illetve módosítása után azonnal tájékoztatjuk a vevőt az új adatokról. A Felhasználó ezt követően még egyszer megerősítheti a megrendelést, vagy lehetőség van arra, hogy bármely fél elálljon a szerződéstől.

6.7. Árak: A Webáruház által megvételre kínált termékek, szolgáltatások termékoldalon feltüntetett, magyar forintban megadott eladásai árai az általános forgalmi adót már tartalmazzák (bruttó árak). A termékek vételára nem tartalmazza az esetleges csomagküldés/kiszállítás költségeit, azokról a jelen ÁSZF-ben talál információt. Ez utóbbiakról Szolgáltató külön tájékoztatja a Vásárlót a megrendelés folyamata során. A feltüntetett vételárak mindig végleges eladási árak, azaz akció esetén azok már a kedvezményt tartalmazzák. Szolgáltató a Webáruházból megrendelhető termékek/szolgáltatások vonatkozásában az árváltoztatás jogát fenntartja.

6.7.1. A Webáruházban minimális rendelési érték nem kerül meghatározásra, ennélfogva valamennyi, a Vásárló által megvásárolni kívánt termék kiszállításra kerül.

6.7.2. Amennyiben a megrendelés összértéke nem éri el a nettó 35.000.-Ft-ot, úgy kiszállítási költség kerül felszámításra, amelyről a Vásárlót Szolgáltató minden esetben, egyrészről a jelen ÁSZF 6.6.2.1. pontjában, másrészről a termék megvásárlása során, valamint a visszaigazoló e-mail-ben a megrendelés adatai körében tájékoztatja.

6.7.3. Külön csomagolási költség nem terheli a Vásárlót.

6.7.4. Áfa visszatérítés: Szolgáltató az általános forgalmi adót semmilyen esetben sem téríti vissza. A Webáruház szavatolja, hogy a rendelés folyamata végén a Vásárló egyértelműen meggyőződhet a kosárba helyezett termékek vételáráról még a kötelező érvényű megrendelésének elküldése előtt.

6.8. A fizetendő végösszeg a megrendelés összesítése és visszaigazoló levél alapján minden költséget tartalmaz. A számlát (és ha tartozik a termékhez, a jótállási jegyet) a csomag tartalmazza. Felhasználó köteles a csomagot kézbesítéskor a futár előtt megvizsgálni, és a termékeken, csomagoláson észlelt esetleges sérülés esetén jegyzőkönyv felvételét kérheti, sérülés esetén pedig a csomagot nem köteles átvenni. A csomagok kézbesítése munkanapokon történik 8-17 óra közötti időszakban.

6.9. Az adatok megadását követően Felhasználó az ”Elküld” gombra kattintva tudja elküldeni megrendelését, előtte azonban még egyszer ellenőrizheti a megadott adatokat, illetve megjegyzést is küldhet a megrendelésével, vagy e-mailben jelezheti felénk egyéb, rendeléssel kapcsolatos kívánságát.

6.10. Felhasználó a megrendeléssel tudomásul veszi, hogy fizetési kötelezettsége keletkezik.

6.11. Adatbeviteli hibák javítása: Felhasználó a megrendelési folyamat lezárása előtt minden esetben vissza tud lépni az előző fázisba (böngésző vissza gombjával), ahol javítani tudja a bevitt adatokat. Részletesen: A rendelés során lehetőség van a kosár tartalmának megtekintésére, illetve módosítására, amennyiben a kosár nem a megrendelni kívánt mennyiséget tartalmazza, úgy a mennyiség oszlopban található adatbeviteli mezőbe Felhasználó be tudja írni a rendelni kívánt mennyiség darabszámát, majd a rendszer automatikusan frissíti a megrendelés adatait. Amennyiben törölni kívánja Felhasználó a kosárban található termékeket, akkor az „X” „törlés” gombra kattint. A rendelés során a Felhasználónak folyamatosan lehetősége van a bevitt adatok javítására/törlésére.

Szolgáltató felhívja a Vásárló figyelmét, hogy az ő felelőssége, hogy az általa megadott adatok pontosan kerüljenek bevitelre, hiszen az általa megadott adatok alapján kerül számlázásra, illetve szállításra a termék. A Szolgáltató jogosult a Vásárló hibás adatbeviteléből, a pontatlanul megadott adatokból eredő kárát és költségét (pl. hibás lakcím megadásából adódó eredménytelen házhozszállítás költsége, téves termékmennyiség megrendeléséből adódó többletköltség stb.) a Vásárlóra hárítani. A Szolgáltató a pontatlan adatbevitelből eredő teljesítési probléma miatti felelősségét kizárja.

6.12. Felhasználó e-mail-ben a megrendelés elküldését követően visszaigazolást kap. Amennyiben e visszaigazolás Felhasználó megrendelésének elküldésétől számított, a szolgáltatás jellegétől függő elvárható határidőn belül, de legkésőbb 48 órán belül Felhasználóhoz nem érkezik meg, Felhasználó az ajánlati kötöttség vagy szerződéses kötelezettség alól mentesül. A megrendelés és annak visszaigazolása akkor tekintendő a Szolgáltatóhoz, illetve a Felhasználóhoz megérkezettnek, amikor az számára hozzáférhetővé válik. Szolgáltató kizárja a visszaigazolási felelősségét, ha a visszaigazolás azért nem érkezik meg időben, mert Felhasználó rossz e-mail címet adott meg regisztrációja során, vagy a fiókjához tartozó tárhely telítettsége miatt nem tud üzenetet fogadni. Mindez a visszaigazolás kézbesítésének hiányát eredményezheti és meggátolhatja a szerződés létrejöttét.

6.13. Felhasználó tudomásul veszi, hogy az adásvételi szerződés a rendelés Webáruház általi visszaigazolásával jön létre.

 7. A MEGRENDELÉSEK FELDOLGOZÁSA ÉS TELJESÍTÉS

7.1. A megrendelések feldolgozása munkanapokon, munkaidőben (7.45.-16:15 között) történik. A megrendelés feldolgozásaként megjelölt időpontokon kívül is van lehetőség a megrendelés leadására, amennyiben az a munkaidő lejárta után történik, az azt követő napon kerül feldolgozásra.

7.2. Általános teljesítési határidő, a visszaigazolástól számított 5 munkanapon belül.

7.3. Az adásvételi szerződés alapján a Szolgáltató a dolog tulajdonjogának átruházására, a Felhasználó a vételár megfizetésére és a dolog átvételére köteles.

7.4. Ha az eladó vállalkozás és a vevő fogyasztó, és az eladó vállalja a dolog vevőhöz történő eljuttatását, a kárveszély akkor száll át a vevőre, amikor a vevő vagy az általa kijelölt harmadik személy birtokba veszi a dolgot. A kárveszély a fuvarozónak történő átadáskor átszáll a vevőre, ha a fuvarozót a vevő bízta meg, feltéve, hogy a fuvarozót nem az eladó ajánlotta.

7.5. Ha az eladó vállalkozás és a vevő fogyasztó, a felek eltérő megállapodásának hiányában, az eladó (jelen ÁSZF szerint: Szolgáltató) a szerződés megkötését követően késedelem nélkül, de legkésőbb 30 (harminc) napon belül köteles a vevő (Felhasználó) rendelkezésére bocsátani a dolgot.

7.6. A Szolgáltató késedelme esetén a Felhasználó jogosult póthatáridőt tűzni. Ha az eladó a póthatáridőn belül nem teljesít, a vevő jogosult – a szerződésszegés miatti igényérvényesítési lehetőség mellett – a szerződéstől elállni.

7.7. A Felhasználó póthatáridő tűzése nélkül jogosult a szerződéstől elállni, ha

a) a Szolgáltató a szerződés teljesítését megtagadta; vagy

b) a szerződést a felek megállapodása szerint vagy a szolgáltatás felismerhető rendeltetésénél fogva a meghatározott teljesítési időben - és nem máskor - kellett volna teljesíteni.

7.8. Ha valamelyik fél a teljesítést jogos ok nélkül megtagadja, a másik fél választása szerint a késedelem vagy a szolgáltatás lehetetlenné válásának jogkövetkezményeit kell alkalmazni.

7.9. Abban az esetben, ha a Szolgáltató késedelme folytán a Felhasználó – póthatáridő lejártával vagy póthatáridő tűzése nélkül – elállási jogát gyakorolja, a Ptk. 6:154. § (3) bekezdése, illetve a teljesítés megtagadásának esetében alkalmazandó Ptk. 6:180. § (2) bekezdése szerint a szerződésszegés miatti kártérítési igénnyel is felléphet a Szolgáltatóval szemben.

7.10. Ha Szolgáltató a szerződésben vállalt kötelezettségét azért nem teljesíti, mert a szerződésben meghatározott termék nem áll rendelkezésére, köteles erről Felhasználót haladéktalanul tájékoztatni, valamint Felhasználó által fizetett összeget haladéktalanul, de legkésőbb 30 (harminc) napon belül visszatéríteni. E kötelezettség teljesítése Szolgáltatót nem mentesíti szerződésszegése egyéb következményei alól.

7.11. Amennyiben Felhasználó korábban már úgy rendelt terméket, hogy azt a kiszállítás során nem vette át (ide nem értve azt az esetet, amikor elállási jogával élt), vagy a Termék nem kereste jelzéssel érkezett vissza Szolgáltatóhoz, úgy Szolgáltató a megrendelés teljesítését a vételár és az esetlegesen felmerülő szállítási költségek előre történő megfizetéséhez köti.

Szolgáltató visszatarthatja a Termék átadását, ameddig nem győződik meg arról, hogy a Termék árának kifizetése sikeresen megtörtént az elektronikus fizetési megoldás használatával (ideértve azt az esetet is, amikor az átutalással fizetett termék esetén Felhasználó a tagállama szerinti pénznemben utalja el a vételárat és az átváltás, valamint a banki jutalékok, költségek miatt Szolgáltató nem kapja meg teljes mértékben a vételár és az esetlegesen felmerülő szállítási díj összegét). Amennyiben a Termék ára nem került teljes mértékben kifizetésre, a Szolgáltató a vételár kiegészítésére hívhatja fel a Felhasználót.

8. KÜLFÖLDRE TÖRTÉNŐ ÉRTÉKESÍTÉS

8.1. Eladó nem különbözteti meg a Honlap használatával Magyarország területén és az azon kívül az Európai Unió területén belüli vásárlókat. A jelen ÁSZF eltérő rendelkezése hiányában az Eladó az Európai Unió területén biztosítja a megrendelt termékek kiszállítását/átvételét 

8.2. A Magyarországon kívüli vásárlásra is jelen ÁSZF rendelkezései az irányadóak azzal, hogy a vonatkozó rendelet előírásai alapján jelen pont értelmezésében vevőnek az a fogyasztó minősül, aki valamely tagállam állampolgára, vagy valamely tagállamban lakóhellyel rendelkezik, vagy az a vállalkozás, amely valamely tagállamban letelepedési hellyel rendelkezik, és az Európai Unión belül kizárólag végfelhasználás céljából vásárol árut vagy vesz igénybe szolgáltatást, vagy ilyen szándékkal jár el. Fogyasztónak az a természetes személy minősül, aki olyan célból jár el, amely kívül esik kereskedelmi, ipari, kézműipari vagy szakmai tevékenysége körén.

8.3. A kommunikáció és a vásárlás nyelve elsősorban a magyar nyelv, Eladó nem köteles a vásárló tagállama szerinti nyelven kommunikálni Vásárlóval.

8.4. Eladó nem köteles megfeleljen a Vásárló tagállama szerinti nemzeti jogban az érintett Termékkel kapcsolatban meghatározott szerződésen kívüli követelményeknek, például címkézési vagy ágazatspecifikus követelményeknek, vagy hogy tájékoztassa a Vásárlót ezekről a követelményekről.

8.5. Eladó eltérő rendelkezése hiányában Szolgáltató a magyarországi ÁFÁ-t alkalmazza minden Termék esetében.

8.6. Vásárló a jelen ÁSZF szerint élhet jogérvényesítési lehetőségeivel.

8.7. Elektronikus fizetési megoldás alkalmazása esetén a fizetés az Eladó által meghatározott pénznemben valósul meg, Eladó visszatarthatja a Termék átadását ameddig nem győződik meg arról, hogy a Termék árának és a szállítási díjnak kifizetése sikeresen és maradéktalanul megtörtént az elektronikus fizetési megoldás használatával (ideértve azt az esetet is, amikor az átutalással fizetett termék esetén Vásárló a tagállama szerinti pénznemben utalja el a vételárat (szállítási díjat) és az átváltás, valamint a banki jutalékok, költségek miatt Eladó nem kapja meg teljes mértékben a vételár összegét). Amennyiben a Termék ára nem került teljes mértékben kifizetésre, az Eladó a vételár kiegészítésére hívhatja fel a Vásárlót.

8.8. Eladó a Termék átadása érdekében a magyar vásárlókat megillető átadási lehetőségeket biztosítja a nem magyarországi vásárlóknak is.

8.9. Amennyiben Vásárló az ÁSZF szerint kérheti a Termék szállítását Magyarország területére, vagy bármely más Európai Uniós tagállam területére, ezt kérheti a nem magyarországi vásárló is bármely az ÁSZF-ben megjelölt szállítási módon.

8.10. Amennyiben Vásárló az ÁSZF szerint választhatja a Termék személyes átvételét az Eladónál, ezzel élhet a nem magyarországi vásárló is.

8.11. Egyebekben a Vásárló kérheti, hogy a Termék szállítását saját költségén oldhassa meg külföldre. Magyar vásárlót ez a jog nem illet meg.

8.12. Eladó a szállítási díj megfizetését követően teljesíti a megrendelést, amennyiben Vásárló a szállítási díjat nem fizeti meg Eladó számára, vagy a saját szállítást nem oldja meg az előre egyeztetett időpontig, Eladó a szerződést felmondja és az előre megfizetett vételárat visszafizeti Vásárló számára.

9. ELÁLLÁS JOGA

9.1. Az Európai Parlament és a Tanács 2011/83/EU számú irányelvének, továbbá a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II.26.) Korm. rendelet szabályozása értelmében Fogyasztó a megrendelt termék kézhez vételétől számított 14 napon belül indokolás nélkül elállhat a szerződéstől, visszaküldheti a megrendelt terméket.

Jelen tájékoztató hiányában jogosult Fogyasztó 1 év elteltéig gyakorolni az elállási jogát. Ha a Szolgáltató a termék kézhezvételének vagy a szerződés megkötésének napjától számított 14 nap lejártát követően, de 12 hónapon belül megadja a tájékoztatást, úgy az elállásra nyitva álló határidő e tájékoztatás közlésétől számított 14 nap. Az elállási jog azt jelenti, hogy a webáruházból történő rendelés esetén a Vásárlónak joga van egyoldalúan, indokolás nélkül visszalépni a szerződéstől, visszaküldheti a vásárolt termékeket és kérheti költségei visszatérítését. Az elállás joga kompenzálja, hogy a vásárlás előtt a Vásárlónak nem volt lehetősége a termékek megtekintésére, kipróbálására. 

9.2. Az elállási jog egy termék megrendelése esetén a termék átvételétől, több terméknek egy (meg)rendelésben történő megrendelése esetén (amennyiben azok kiszállítása nem egyszerre történik) az utoljára átvett termék átvételétől számított 14 napon belül gyakorolható. A több tételből álló termék rendelése esetén az elállás az utoljára átvett tételnek az átvételétől számított 14 napon belül gyakorolható. Az elállást nem szükséges indokolni.

9.3. Az elállási jog a szerződés megkötésének napja (azaz a termék megrendelésének visszaigazolása) és a termék átvételének napja közötti időszakban is érvényesíthető. A határidő számításába a termék átvételének napja nem számít bele.

9.4. Ha a szerződés megkötésére a fogyasztó tett ajánlatot, a fogyasztót a szerződés megkötése előtt megilleti az ajánlat visszavonásának joga, ami a szerződés megkötésére kiterjedő ajánlati kötöttséget megszünteti.

9.5. Az elállás esetén a termék visszaküldésének költségét a Vásárló viseli.

Amennyiben a Vásárló jelezte a Szolgáltató részére elállási szándékát a terméket/termékeket haladéktalanul, de legkésőbb az elállás közlésétől számított 14 napon belül vissza kell küldenie (postára kell adnia/át kell adnia a futárnak).
Az elállási jog gyakorlása esetén a termék visszajuttatásáról a Vásárlónak kell gondoskodnia. A Vásárló az elállással érintett terméket utánvétellel nem küldheti vissza a Szolgáltatónak, utánvételes visszavételt a Szolgáltató nem teljesít. Ha a Vásárló nem a legkevésbé költséges, szokásos fuvarozási módtól eltérő kiszállítást választja, elállás esetén az ebből adódó többletköltséget a Szolgáltató nem köteles megtéríteni.
Kérjük, a terméket a webáruház postacímére szíveskedjen visszajuttatni: Asalite Lighting Kft.- 4002 Debrecen, Külső-Kassai út 57.

9.6. Az elállási jog gyakorlása esetén a Felhasználót a termék visszajuttatásának költségén kívül más költség nem terheli, Szolgáltató azonban követelheti a nem rendeltetésszerű, vagy a kipróbáláshoz feltétlenül szükséges mértéket meghaladó használatból adódó anyagi kár megtérítését. A visszaküldött termékek átvételekor videó felvétel készül(het) a csomag kibontásáról, illetve a visszaküldött termék megvizsgálásáról, a későbbiekben felmerülő vitás kérdések esetére. (pl. a visszaküldött termék sérült, vagy hiányos).
Amennyiben a Felhasználó és a Szolgáltató között szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés jön létre, és a Felhasználó a teljesítés megkezdését követően gyakorolja a felmondási jogát, úgy az elszámolás során köteles megtéríteni a Szolgáltató ésszerű költségeit.

9.7. Felhasználó kizárólag akkor vonható felelősségre az árukban bekövetkezett értékcsökkenésért, ha az az áruk jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használatot meghaladó használatból ered. Amennyiben a fentiek bizonyítást nyernek, úgy a Szolgáltató követelheti az e pontban foglalt értékcsökkenés megtérítését.

9.8. Nem illeti meg az elállási jog Fogyasztót olyan nem előre gyártott termék esetében, amelyet a fogyasztó utasítása alapján vagy kifejezett kérésére állítottak elő, vagy olyan termék esetében, amelyet egyértelműen a fogyasztó személyére szabtak.

9.9. A fogyasztó szintén nem gyakorolhatja az elállási jogát:

  • a szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés esetében a szolgáltatás egészének teljesítését követően, ha a vállalkozás a teljesítést a fogyasztó kifejezett, előzetes beleegyezésével kezdte meg, és a fogyasztó tudomásul vette, hogy a szolgáltatás egészének teljesítését követően felmondási jogát elveszíti;
  • olyan termék vagy szolgáltatás tekintetében, amelynek ára, illetve díja a pénzpiac vállalkozás által nem befolyásolható, az elállási jog gyakorlására nyitva álló határidő alatt is lehetséges ingadozásától függ;
  • romlandó vagy minőségét rövid ideig megőrző termék tekintetében;
  • olyan zárt csomagolású termék tekintetében, amely egészségvédelmi vagy higiéniai okokból az átadást követő felbontása után nem küldhető vissza;
  • olyan termék tekintetében, amely jellegénél fogva az átadást követően elválaszthatatlanul vegyül más termékkel;
  • olyan alkoholtartalmú ital tekintetében, amelynek tényleges értéke a vállalkozás által nem befolyásolható módon a piaci ingadozásoktól függ, és amelynek áráról a felek az adásvételi szerződés megkötésekor állapodtak meg, azonban a szerződés teljesítésére csak a megkötéstől számított harmincadik napot követően kerül sor;
  • olyan vállalkozási szerződés esetében, amelynél a vállalkozás a fogyasztó kifejezett kérésére keresi fel a fogyasztót sürgős javítási vagy karbantartási munkálatok elvégzése céljából;
  • lezárt csomagolású hang-, illetve képfelvétel, valamint számítógépes szoftver példányának adásvétele tekintetében, ha az átadást követően a fogyasztó a csomagolást felbontotta;
  • hírlap, folyóirat és időszaki lap tekintetében, az előfizetéses szerződések kivételével;
  • nyilvános árverésen megkötött szerződések esetében;
  • lakáscélú szolgáltatás kivételével szállásnyújtásra irányuló szerződés, fuvarozás, személygépjármű-kölcsönzés, étkeztetés vagy szabadidős tevékenységekhez kapcsolódó szolgáltatásra irányuló szerződés esetében, ha a szerződésben meghatározott teljesítési határnapot vagy határidőt kötöttek ki;
  • a nem tárgyi adathordozón nyújtott digitális adattartalom tekintetében, ha a vállalkozás a fogyasztó kifejezett, előzetes beleegyezésével kezdte meg a teljesítést, és a fogyasztó e beleegyezésével egyidejűleg nyilatkozott annak tudomásul vételéről, hogy a teljesítés megkezdését követően elveszíti az elállási jogát.

9.10. A Szolgáltató a fenti jogszabályokkal összhangban haladéktalanul, de legkésőbb az elállásról való tudomásszerzésétől számított 14 (tizennégy) napon belül visszatéríti a megvásárolt termékért ellenszolgáltatásként megfizetett összeget a Felhasználó részére, ideértve a termék kiszállításának költségét is (kivéve azokat a többletköltségeket, amelyek amiatt merültek fel, hogy a Felhasználó a Szolgáltató által felkínált, legolcsóbb szokásos fuvarozási módtól eltérő fuvarozási módot választott - Ilyen esetben a feltüntetett általános szállítási díjtételek erejéig áll fenn a Szolgáltató visszatérítési kötelezettsége. –).

9.11. A Szolgáltató a visszatérítés során az eredeti ügylet során alkalmazott fizetési móddal egyező fizetési módot alkalmaz, kivéve, ha a Felhasználó más fizetési mód igénybevételéhez kifejezett beleegyezését adja; e visszatérítési mód alkalmazásából kifolyólag Felhasználót semmilyen többletköltség nem terheli. Szolgáltató ebben a körben kijelenti, hogy a Felhasználó kifejezett beleegyezésének tekinti, amennyiben a Felhasználó, egy, az általa megadott, pénzintézetnél vezetett bankszámlaszámot jelöl meg a megvásárolt termékért ellenszolgáltatásként megfizetett összeg visszafizetési módjaként. A Fogyasztó által hibásan és/vagy pontatlanul megadott bankszámlaszám, vagy postai cím következtében történő késedelem miatt a Szolgáltatót felelősség nem terheli.

9.12. Fogyasztó köteles az árukat indokolatlan késedelem nélkül, de a szerződéstől való elállására vonatkozó értesítés Szolgáltató részére történő megküldésétől számított 14 napnál semmiféleképpen sem később visszaküldeni vagy Szolgáltató címen leadni.

9.13. Fogyasztónak írásban történő elállás esetén elegendő az elállási nyilatkozatot megküldenie 14 napon belül.

9.14. Fogyasztó akkor tartja be a határidőt, ha a 14 napos időszak letelte előtt visszaküldi, vagy átadja a termék(eke)t a Szolgáltatónak. A visszaküldés határidőben teljesítettnek minősül, ha a fogyasztó a terméket a határidő lejárta előtt elküldi.

9.15. A visszatérítést Szolgáltató mindaddig visszatarthatja, amíg vissza nem kapta az áru(ka)t, vagy Fogyasztó bizonyítékot nem szolgáltatott arra vonatkozóan, hogy azokat visszaküldte: a kettő közül a korábbi időpontot kell figyelembe venni. Utánvéttel vagy portósan feladott küldeményeket nem áll módunkban elfogadni. 

9.16. Amennyiben Felhasználó élni szeretne elállási jogával, annak jelzését megteheti Szolgáltató elérhetőségeinek – jelen ÁSZF „SZOLGÁLTATÓ ADATAI” pontban található – valamelyikén írásban (akár a jelen ÁSZF 1. számú mellékletében található formanyomtatvány segítségével), vagy telefonon. A megrendelt terméket postai úton, vagy futárszolgálat segítségével juttathatja vissza Felhasználó Szolgáltató részére.

A fogyasztónak minősülő Vásárlót terheli annak bizonyítása, hogy elállási jogát a 9. pontban meghatározott rendelkezéseknek, illetve a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően gyakorolta. Ha a fogyasztónak minősülő Vásárló a megjelölt határidőben, minden kétséget kizáróan igazolható módon nem küldi meg elállási nyilatkozatát, ez úgy minősül, hogy a fogyasztónak minősülő Vásárló nem teljesítette az elállási jog gyakorlásához szükséges feltételeket, ezért a szerződése nem kerül felbontásra, szerződése továbbra is hatályban marad. Írásban történő elállás esetén azt határidőben érvényesítettnek kell tekinteni, ha a fogyasztónak minősülő Vásárló az erre irányuló nyilatkozatát az elállási időszak alatt (akár a 14. naptári napon) elküldi a Szolgáltató részére.

Postai úton történő közlés esetén a postára adás dátumát, e-mail vagy telefaxon keresztül történő közlés esetén az e-mail, illetve a fax megérkezésének időpontját veszi figyelembe a Szolgáltató a határidő számítás szempontjából. A fogyasztónak minősülő Vásárlónak az elállási nyilatkozatát tartalmazó levelét ajánlott küldeményként szükséges postára adnia annak érdekében, hogy hitelt érdemlően bizonyítható legyen a feladás dátuma.

A fogyasztónak minősülő Vásárló határidőben gyakorolja elállási jogát, ha az elállási időszak lejárta előtt elküldi elállási nyilatkozatát a fentebb írtak szerint a Szolgáltató részére. A Szolgáltató a fogyasztó elállási nyilatkozatát annak megérkezését követően köteles elektronikus adathordozón visszaigazolni. 

9.17. A fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II.26.) Korm. rendelet itt érhető el.

9.18. Az Európai Parlament és a Tanács 2011/83/EU számú irányelve itt érhető el.

9.19. Felhasználó egyéb panaszával is megkeresheti Szolgáltatót a jelen ÁSZF „Szolgáltató ADATAI” pontjában található elérhetőségeken.

9.20. A Felhasználó az elállási jogának gyakorlása érdekében felhasználhatja a jelen ÁSZF 1. számú mellékletében található elállási nyilatkozat mintát is, amely a jogszabályoknak megfelelően az 1. számú mellékletben meghatározott minimális adattartalommal kell, hogy rendelkezzen.

9.21. Az elállási jog nem illeti meg az olyan Felhasználót, aki a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körében jár el, valamint a jogi személyeket sem, lévén, hogy fogyasztónak a Ptk. 8:1. § (1) bekezdés 3. pontja szerint csak a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eljáró természetes személy minősül.

10. A felelősség korlátozása

10.1. A Szolgáltató weboldalán való vásárlás feltételezi a Felhasználó részéről az internet lehetőségeinek és korlátainak ismeretét és elfogadását, különös tekintettel a technikai teljesítményekre és a lehetséges hibákra.

10.2. A szerződésszegéssel okozott károkra vonatkozóan Szolgáltató a jelen ÁSZF-ben a következőket alkalmazza. A Ptk. 6:142. §-a [Felelősség szerződésszegéssel okozott károkért] alapján, „Aki a szerződés megszegésével a másik félnek kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a szerződésszegést ellenőrzési körén kívül eső, a szerződéskötés időpontjában előre nem látható körülmény okozta, és nem volt elvárható, hogy a körülményt elkerülje vagy a kárt elhárítsa.” A Ptk. 6:143. §-a értelmében [A kártérítés mértéke] „(1) Kártérítés címén meg kell téríteni a szolgáltatás tárgyában keletkezett kárt. (2) A szerződésszegés következményeként a jogosult vagyonában keletkezett egyéb károkat és az elmaradt vagyoni előnyt olyan mértékben kell megtéríteni, amilyen mértékben a jogosult bizonyítja, hogy a kár, mint a szerződésszegés lehetséges következménye a szerződés megkötésének időpontjában előre látható volt. (3) Szándékos szerződésszegés esetén a jogosult teljes kárát meg kell téríteni.”

10.3. A Felhasználó teljes körű és korlátlan felelősséggel tartozik a más személy személyes adatainak megadásából, illetve a Szolgáltató weboldalán való közzétételéből eredő károkért. Az üzemeltető ilyen esetben minden segítséget megad az eljáró hatóságoknak a jogsértő személy személyazonosságának megállapítása céljából.

10.4. A Felhasználó köteles tiszteletben tartani a hatályos jogszabályokat, és a használat során köteles tartózkodni minden olyan tevékenységtől, amely jogellenes, vagy amely más Felhasználók érdekeit sérti. Ezen belül a Felhasználó köteles különösen:

  •  tiszteletben tartani mások magánszféráját, személyhez fűződő jogait és méltányolható érdekeit;
  • tartózkodni attól, hogy más személyekről jogosulatlanul információkat gyűjtsön, a megszerzett információkat jogosulatlanul felhasználja;
  • tartózkodni bűncselekmény vagy szabálysértés elkövetésétől;
  • tiszteletben tartani a szellemi alkotásokhoz fűződő jogokat, különösen a szerzői jogi védelem alá eső irodalmi, tudományos és művészeti alkotások, találmányok, formatervezési minták, használati minták, védjegyek és forgalmi árujelzők védelmére vonatkozó szabályokat.

10.5. Valamennyi Felhasználó köteles tartózkodni minden olyan tevékenységtől, amely a Weboldal rendeltetésszerű használatát akadályozza. Ezen belül a Felhasználó köteles különösen:

  • tartózkodni kéretlen levelek („spam”), vagy lánclevelek („hoax”) küldésétől;
  • tartózkodni minden olyan kommunikációtól, amely a Weboldal rendeltetésszerű használatában másokat akadályozhat, vagy zavarhat;
  • tartózkodni a nyilvános kommunikációban az oda nem illő, ismétlődő, egyéb okból zavaró megnyilatkozásoktól.

 10.6. Valamennyi Felhasználó köteles tartózkodni minden olyan tevékenységtől, amely a szolgáltató érdekeit sérti. Ezen belül a felhasználó köteles különösen:

  • tartózkodni a Weboldal működésének megzavarásától, akadályozásától;
  • tartózkodni olyan tevékenységektől, amely a Szolgáltató üzleti titkainak, általa titokban tartott információknak a megszerzésére, felhasználására irányul;
  • tartózkodni minden olyan kommunikációtól, amely a szolgáltatásra vonatkozó, valótlan információt hordoz;
  • tartózkodni minden olyan tevékenységtől, amely a Weboldal informatikai biztonságát veszélyezteti;
  • tartózkodni minden olyan tevékenységtől, amely saját, vagy más személy termékének vagy szolgáltatásának a reklámozására irányul.

10.7. Akinek jogait vagy méltányolható érdekeit a Felhasználó tevékenysége sérti – így különösen a személyhez fűződő jogaiban sérelmet szenvedett személy, a bűncselekmény, vagy szabálysértés sértettje, valamint a szellemi alkotásokhoz való jog jogosultja –, kérheti a Szolgáltatótól a kifogásolt tartalom eltávolítását, a Felhasználóval szemben a szükséges intézkedések megtételét. A kérelmező jogosultságát köteles megfelelő módon igazolni. Amennyiben a jogosultság igazolt, a jogosult kérheti, hogy a Szolgáltató a jogsértő tartalmat későbbi eljárás lefolytatása céljából zárolja. Ebben az esetben a jogosultnak az eljárás megindítását 60 napon belül igazolnia kell. A zárolt tartalmat, valamint az azzal összefüggő, Szolgáltató által tárolt adatokat a Szolgáltató az eljáró szerv rendelkezésére bocsátja, az adott szervre és eljárásra vonatkozó jogszabályoknak megfelelően.

11. JÓTÁLLÁS

11.1. Jótállás esetén annak időtartama alatt a Szolgáltató a jótállást keletkeztető jognyilatkozatban vagy jogszabályban foglalt feltételek szerint köteles helytállni a hibás teljesítésért. A jótállás a Felhasználónak jogszabályból eredő (így például a kellékszavatosságra vonatkozó) jogait nem érinti, a jótállásból fakadó jogok a szavatossági jogosultságoktól függetlenül megilletik. A Szolgáltató mentesül a jótállási kötelezettség alól, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítés után keletkezett.

11.2. Szolgáltató felhívja ebben a körben a Vásárló figyelmét, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthet.

11.3. Fogyasztóval kötött szerződés keretében eladott, az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet 1. számú mellékletében felsorolt új tartós fogyasztási cikkekre (pl. műszaki cikkek, szerszámok, gépek stb.) és alkatrészeikre – amelyek vásárlási értéke a 10.000.-Ft-ot meghaladja – jótállási kötelezettség terjed ki, és a kötelező jótállás alá tartozó termék árától függ, hogy hány év jótállás jár. A jótállási idő a termék árától függően 1 év, 2 év vagy 3 év lehet.

  • Ha a kötelező jótállás alá eső termék ára 10 000 Ft – 100 000 Ft közé esik, 1 év jótállás vonatkozik a termékre.
  • Ha a kötelező jótállás alá eső termék ára 100 001 Ft – 250 000 Ft közé esik, 2 év jótállás vonatkozik a termékre. 
  • Ha a kötelező jótállás alá eső termék ára a 250 000 Ft-ot meghaladja, 3 év jótállás vonatkozik a termékre.

Az ezen esetkörbe nem tartozó Termékek esetén a Szolgáltató jótállást nem vállal. A jótállási igény a jótállási határidőben érvényesíthető, a határidő elmulasztása jogvesztéssel jár, azonban a fogyasztási cikk kijavítása esetén a jótállás időtartama meghosszabbodik a javításra átadás napjától kezdve azzal az idővel, amely alatt a Vásárló a fogyasztási cikket a hiba miatt rendeltetésszerűen nem használhatta.

11.4. A jótállási határidő a fogyasztási cikk Vásárló részére történő átadásakor indul, vagy ha az üzembe helyezést a Szolgáltató, vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napjával kezdődik.

11.5. Ha a Vásárló a fogyasztási cikket az átadástól számított hat hónapon túl helyezteti üzembe, akkor a jótállási határidő kezdő időpontja a fogyasztási cikk átadásának napja.

11.6. A kijavítás kezelésekor a Szolgáltatónak törekedni kell arra, hogy a kijavítást 15 napon belül elvégezze. A kijavításra nyitva álló határidő a fogyasztási cikk átvételekor indul.

11.7. Ha a kijavítás vagy a kicserélés időtartama a tizenöt napot meghaladja, akkor a Szolgáltató a Vásárlót tájékoztatni köteles a kijavítás vagy a csere várható időtartamáról.

11.8. Ha a jótállási időtartam alatt a fogyasztási cikk első alkalommal történő javítása során a Szolgáltató részéről megállapítást nyer, hogy a fogyasztási cikk nem javítható, a vásárló eltérő rendelkezése hiányában a Szolgáltató köteles a fogyasztási cikket nyolc napon belül kicserélni. Ha a fogyasztási cikk cseréjére nincs lehetőség, a Szolgáltató köteles a fogyasztó által bemutatott, a fogyasztási cikk ellenértékének megfizetését igazoló bizonylaton - az általános forgalmi adóról szóló törvény alapján kibocsátott számlán vagy nyugtán - feltüntetett vételárat nyolc napon belül a vásárló részére visszatéríteni.

11.9. Vásárló az ÁSZF elfogadásával hozzájárul, hogy számára a tájékoztatást elektronikus úton vagy a Vásárló általi átvétel igazolására alkalmas más módon is megvalósulhasson.

11.10. Amennyiben a Szolgáltató nem tudja a fogyasztási cikket 30 napon belül kijavítani:

  • ha a Vásárló ehhez hozzájárult, számára a kijavítás teljesíthető későbbi határidőben, vagy
  • amennyiben a Vásárló nem járul hozzá a kijavítás későbbi teljesítéséhez, vagy ezzel kapcsolatban nem nyilatkozott, számára a fogyasztási cikket a harmincnapos határidő eredménytelen elteltét követő nyolc napon belül ki kell cserélni, vagy
  • amennyiben a Vásárló nem járul hozzá a kijavítás későbbi teljesítéséhez, vagy ezzel kapcsolatban nem nyilatkozott, de a fogyasztási cikk cseréjére sincs lehetőség, a fogyasztási cikk számláján, vagy nyugtáján szereplő eladási árat kell számára a harmincnapos határidő eredménytelen elteltét követő nyolc napon belül visszatéríteni.

11.11. Amennyiben a fogyasztási cikk 4. alkalommal hibásodik meg a Vásárló jogosult:

  • a Szolgáltató felé kijavítási igényel fordulni, vagy
  • a kijavítási igény helyett a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:159. § (2) bekezdés b) pontja alapján a vételár arányos leszállítását kérni a Szolgáltatótól, vagy
  • a kijavítási igény helyett a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:159. § (2) bekezdés b) pontja alapján a fogyasztási cikket a Szolgáltató költségére kijavítani vagy mással kijavíttatani, vagy
  • amennyiben a Vásárló ezen jogaival (kijavítás, árleszállítás és mással kijavíttatás a Szolgáltató költségére) nem él, vagy ezekkel kapcsolatban nem nyilatkozott, számára 8. napon belül a fogyasztási cikket ki kell cserélni, ha a fogyasztási cikk cseréjére nincs lehetőség, a fogyasztási cikk számláján, vagy nyugtáján szereplő eladási árat kell nyolc napon belül visszatéríteni számára.
  • A „Jótállási igény kezelésével kapcsolatos szabályok” pont alatt írt előírások az elektromos kerékpárra, elektromos rollerre, quadra, motorkerékpárra, segédmotoros kerékpárra, személygépkocsira, lakóautóra, lakókocsira, utánfutós lakókocsira, utánfutóra, valamint a motoros vízi járműre nem vonatkoznak.
  • Ezen termékek esetében is köteles törekedni azonban a Szolgáltató arra, hogy a kijavítási igényt 15 napon belül teljesítse.
  • Ha a kijavítás vagy a kicserélés időtartama a tizenöt napot meghaladja, akkor a Szolgáltató a Vásárlót tájékoztatni köteles a kijavítás vagy a csere várható időtartamáról.

11.12. A jótállás a szavatossági jogok (termék és kellékszavatosság) mellett érvényesül, alapvető különbség az általános szavatossági jogok és a jótállás között, hogy a jótállás esetén a fogyasztónak kedvezőbb a bizonyítási teher. 

11.13. A 151/2003 Korm. Rendelet szerinti kötelező jótállás alá eső rögzített bekötésű, illetve a 10 kg-nál súlyosabb, vagy tömegközlekedési eszközön kézi csomagként nem szállítható fogyasztási cikket - a járművek kivételével - az üzemeltetés helyén kell megjavítani. Ha a kijavítás az üzemeltetés helyén nem végezhető el, a le- és felszerelésről, valamint az el- és visszaszállításról a vállalkozás, vagy - a javítószolgálatnál közvetlenül érvényesített kijavítás iránti igény esetén - a javítószolgálat gondoskodik.

11.14. Az eladó vállalása a kötelező jótállás időtartama alatt nem tartalmazhat a fogyasztóra nézve olyan feltételeket, amelyek hátrányosabbak azoknál a jogoknál, amelyeket a kötelező jótállás szabályai biztosítanak. Ezt követően azonban az önkéntes jótállás feltételei szabadon állapíthatóak meg, azonban a jótállás ebben az esetben sem érintheti a fogyasztó jogszabályból eredő -így köztük a kellékszavatosságon alapuló jogainak fennállását.

11.15. Webáruházon keresztüli értékesítés esetén is érvényesül a három munkanapon belüli csereigény intézménye. Három munkanapon belüli csereigényt a 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet alá tartozó új tartós fogyasztási cikkek esetében lehet érvényesíteni, amely szerint, ha a 3 munkanapon belül érvényesíti valaki a csereigény intézményét, akkor az eladónak ezt úgy kell értelmeznie, hogy a termék az eladáskor már hibás volt és minden további nélkül a terméket ki kell cserélnie.

12. KELLÉKSZAVATOSSÁG

12.1. A Szolgáltató a hibás teljesítésért kellékszavatossággal tartozik. A Felhasználó kellékszavatossági igénye a teljesítés időpontjától számított 2 (két) év alatt, egyéb – fogyasztónak nem minősülő – Felhasználó kellékszavatossági igénye a teljesítés időpontjától számított egy év alatt évül el. Ha a Felhasználóval kötött szerződés tárgya használt dolog, akkor az elévülési határidő egy év. A Felhasználó kellékszavatossági jogait az ugyanabból a szerződésből eredő követeléssel szemben kifogásként akkor is érvényesítheti, ha a kellékszavatossági igény elévült.

12.2. Nem számít bele az elévülési időbe a kijavítási időnek az a része, amely alatt a jogosult a dolgot rendeltetésszerűen nem tudja használni.

12.3. A dolognak a kicseréléssel vagy a kijavítással érintett részére a kellékszavatossági igény elévülése újból kezdődik. Ezt a szabályt kell alkalmazni arra az esetre is, ha a kijavítás következményeként új hiba keletkezik.

12.4. A jogosult kellékszavatossági jogait az ugyanabból a szerződésből eredő követeléssel szemben kifogásként akkor is érvényesítheti, ha a kellékszavatossági igény elévült.

12.5. A Szolgáltató hibásan teljesít, ha a szolgáltatás a teljesítés időpontjában nem felel meg a szerződésben vagy jogszabályban megállapított minőségi követelményeknek.

12.6. Mentesül a szavatossági kötelezettségei alól a Szolgáltató, ha a Felhasználó a hibát a szerződéskötés időpontjában ismerte, vagy a hibát a szerződéskötés időpontjában ismernie kellett.

12.7. Kellékszavatossági igénye alapján a Felhasználó választása szerint:

12.7.1. kijavítást vagy kicserélést igényelhet, kivéve, ha

  • a választott kellékszavatossági jog teljesítése lehetetlen,
  • vagy az a Szolgáltatónak - másik kellékszavatossági igény teljesítésével összehasonlítva - aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a szolgáltatás hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát, a kellékszavatossági jog teljesítésével a jogosultnak okozott érdeksérelmet;

12.7.2. vagy az ellenszolgáltatás arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy a szerződéstől - a jelentéktelen hiba kivételével - elállhat, ha a Szolgáltató a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, a kijavítási vagy a kicserélési kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a Felhasználó érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, a Felhasználónak a kijavításhoz vagy kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt.

12.8. A Felhasználó a választott kellékszavatossági jogáról másikra térhet át. Az áttéréssel okozott költséget köteles a Szolgáltatónak megfizetni, kivéve, ha az áttérésre a Szolgáltató adott okot, vagy az áttérés egyébként indokolt volt.

12.9. A Felhasználó a hiba felfedezése után késedelem nélkül köteles a hibát a Szolgáltatóval közölni. Felhasználó esetén a hiba felfedezésétől számított 2 (két) hónapon belül közölt hibát késedelem nélkül közöltnek kell tekinteni. A közlés késedelméből eredő kárért a Felhasználó felelős. A szerződés teljesítésétől számított 2 (két) éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait Felhasználó már nem érvényesítheti.

12.10. A szavatossági kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek a Szolgáltatót terhelik. Ha azonban a dolog meghibásodásában a Felhasználót terhelő karbantartási kötelezettség elmulasztása is közrehatott, a szavatossági kötelezettség teljesítésével felmerült költségeket közrehatása arányában a Felhasználó köteles viselni, ha a dolog karbantartására vonatkozó ismeretekkel rendelkezett, vagy ha a Szolgáltató e tekintetben tájékoztatási kötelezettségének eleget tett. 

12.11. A fogyasztó kellékszavatossági jogát akkor érvényesítheti, ha igazolni tudja a szerződés megkötését. A teljesítéstől számított 6 (hat) hónapon belül a kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha a Felhasználó igazolja, hogy a terméket, illetve a szolgáltatást a Szolgáltató nyújtotta. A teljesítéstől számított 6 (hat) hónap eltelte után azonban már a Felhasználó köteles bizonyítani, hogy az általa felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt. Amennyiben a Szolgáltató vitatja a szerződés megkötésének tényét, a Felhasználó figyelmét fel kell hívni a panasztételi lehetőségeire.

13. TERMÉKSZAVATOSSÁG

13.1. Az e pontban foglaltak kizárólag fogyasztói szerződések esetében érvényesek.

13.2. A Szolgáltató által Felhasználónak eladott termék hibája esetén a Felhasználó követelheti a gyártótól (gyártónak minősül a termék előállítója és forgalmazója), hogy a termék hibáját javítsa ki, vagy – ha a kijavítás megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeinek sérelme nélkül nem lehetséges – a terméket cserélje ki. A gyártót a termékszavatosság az adott termék általa történő forgalomba hozatalától számított 2 (két) évig terheli. E határidő eltelte jogvesztéssel jár.

13.3. A termék akkor hibás, ha nem felel meg a terméknek a gyártó által történt forgalomba hozatalakor hatályos minőségi követelményeknek, vagy nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal.

13.4. A gyártó mentesül a termékszavatossági kötelezettség alól, ha bizonyítja, hogy

  • a terméket nem üzleti tevékenysége vagy önálló foglalkozása körében gyártotta vagy forgalmazta;
  • a termék forgalomba hozatalának időpontjában a hiba a tudomány és a technika állása szerint nem volt felismerhető; vagy
  • a termék hibáját jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazása okozta.

A gyártónak (forgalmazónak) a mentesüléshez elegendő egy okot bizonyítania.

13.5. A Felhasználó a hiba felfedezése után késedelem nélkül köteles a hibát a gyártóval közölni. A hiba felfedezésétől számított két hónapon belül közölt hibát késedelem nélkül közöltnek kell tekinteni. A közlés késedelméből eredő kárért a Fogyasztó felelős.

 14. A SZAVATOSSÁGI IGÉNY ESETÉN TÖRTÉNŐ ELJÁRÁS

14.1. Fogyasztó és vállalkozás közötti szerződésben a felek megállapodása a rendelet rendelkezéseitől a fogyasztó hátrányára nem térhet el.

14.2. A fogyasztó kötelessége a szerződés megkötésének bizonyítása (számlával, vagy akár csak nyugtával).

14.3. A szavatossági kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek a Szolgáltatót terhelik (Ptk. 6:166. §).

14.4. Ha a dolog meghibásodásában a jogosultat terhelő karbantartási kötelezettség elmulasztása is közrehatott, a szavatossági kötelezettség teljesítésével felmerült költségeket közrehatása arányában a jogosult köteles viselni, ha a dolog karbantartására vonatkozó ismeretekkel rendelkezett, vagy ha a kötelezett e tekintetben tájékoztatási kötelezettségének eleget tett.

14.5. A Szolgáltató a fogyasztó nála bejelentett szavatossági vagy jótállási igényéről jegyzőkönyvet köteles felvenni.

14.6. A jegyzőkönyv másolatát haladéktalanul, igazolható módon a fogyasztó rendelkezésére kell bocsátani.

14.7. Ha a Szolgáltató a fogyasztó szavatossági vagy jótállási igényének teljesíthetőségéről annak bejelentésekor nem tud nyilatkozni, álláspontjáról – az igény elutasítása esetén az elutasítás indokáról és a békéltető testülethez fordulás lehetőségéről is – öt munkanapon belül, igazolható módon köteles értesíteni a fogyasztót.

14.8. A Szolgáltató a jegyzőkönyvet az annak felvételétől számított három évig köteles megőrizni, és azt az ellenőrző hatóság kérésére bemutatni.

14.9. A Szolgáltatónak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze.

14.10. A Szolgáltató felhívja a Felhasználó figyelmét, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és termékszavatossági igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthet. Termékszavatossági igényének eredményes érvényesítése esetén azonban a kicserélt termékre, illetve kijavított részre vonatkozó kellékszavatossági igényét a gyártóval szemben érvényesítheti.

14.11. A szavatossági igényt a szolgáltatott dolog minden olyan hibája miatt határidőben érvényesítettnek kell tekinteni, amely a megjelölt hibát előidézte.

14.12. Ha a jogosult a szavatossági igényét a dolognak - a megjelölt hiba szempontjából - elkülöníthető része tekintetében érvényesíti, a szavatossági igény a dolog egyéb részeire nem minősül érvényesítettnek.

15. SZERZŐI JOGOK

15.1. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény (továbbiakban: Szjt.) 1. § (1) bekezdése értelmében a weboldal szerzői műnek minősül, így annak minden része szerzői jogi védelem alatt áll. Az Szjt. 16. § (1) bekezdése alapján tilos a weboldalon található grafikai és szoftveres megoldások, számítógépi programalkotások engedély nélküli felhasználása, illetve bármely olyan alkalmazás használata, amellyel a weboldal, vagy annak bármely része módosítható. A weboldalról és annak adatbázisából bármilyen anyagot átvenni a jogtulajdonos írásos hozzájárulása esetén is csak a weboldalra való hivatkozással, forrás feltüntetésével lehet. A jogtulajdonos: Monoki Péter, egyéni cég.

15.2. Szolgáltató fenntartja a jogot, hogy a honlap fentiekben történő jogsértő – Szolgáltató előzetes írásbeli engedélye nélkül történő – használata, felhasználása esetén – közjegyzői tanúsítás útján igazolt – jogszerűtlenül felhasznált (pl.: másolt, többszörözött, nyilvánosságra hozott stb.) oldalak vonatkozásában 250.000 Ft, azaz napi kettőszáz-ötvenezer forint összegű kötbért állapítson meg és követeljen a jogsértővel szemben. Jogsértő a jogsértő magatartás tanúsításával – azaz a honlap egészének vagy egy részének jogszerűtlen felhasználásával – kifejezetten – magára nézve kötelezően alkalmazandó módon – elfogadja a jelen kötbér kikötési megállapodást. Jogsértő felhasználó a kötbéren túlmenően köteles a Szolgáltatónak a jogsértésből eredő egyéb kárait, költségeit megtéríteni.

15.3. A Szolgáltató fenntartja minden jogát szolgáltatásának minden elemére, különös tekintettel az asalite.com domain nevére, az ehhez tartozó aldomainekre, aloldalakra, valamint az internetes reklámfelületeire.

15.4. Tilos minden olyan tevékenység, amely a Szolgáltató adatbázisának kilistázására, rendszerezésére, archiválására, feltörésére (hack), forráskódjainak visszafejtésére irányul. Külön megállapodás, vagy az erre a célra szolgáló szolgáltatás igénybevétele nélkül tilos a Szolgáltató által rendelkezésre bocsátott felület, illetve keresőmotorok megkerülésével a Szolgáltató adatbázisát módosítani, lemásolni, abban új adatokat elhelyezni, vagy meglévő adatokat felülírni.

16. VEGYES RENDELKEZÉSEK

16.1. Szolgáltató kötelezettsége teljesítéséhez közreműködőt jogosult igénybe venni. Ennek jogellenes magatartásáért teljes felelősséggel tartozik, úgy, mintha a jogellenes magatartást saját maga követte volna el.

16.2. A Szerződés és az ÁSZF egyes rendelkezéseit, mellékleteit, függetlenül attól, hogy azok hol kerültek elhelyezésre vagy közlésre, a szerződő felek megállapodása részeként és a tényleges tartalmuknak megfelelően kell a szerződő feleknek megítélniük és alkalmazniuk.

16.3. Ha a jelen ÁSZF bármely része érvénytelenné, jogtalanná vagy érvényesíthetetlenné válik, az a fennmaradó részek érvényességét, jogszerűségét és érvényesíthetőségét nem érinti.

16.4. Amennyiben Szolgáltató a jelen ÁSZF alapján megillető jogát nem gyakorolja, a joggyakorlás elmulasztása nem tekinthető az adott jogról való lemondásnak. Bármilyen jogról történő lemondás csak az erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes. Az, hogy a Szolgáltató egy alkalommal nem ragaszkodik szigorúan a jelen ÁSZF valamely lényegi feltételéhez, vagy kikötéséhez nem jelenti azt, hogy lemond arról, hogy a későbbiekben ragaszkodjon az adott feltétel vagy kikötés szigorú betartásához.

16.5. Szolgáltató a különböző fajtájú szolgáltatások nyújtására vonatkozó tájékoztatásokat, akciókat, ajánlatokat és kedvezményeket jogosult – az ÁSZF egyoldalú módosításával egyezően - bármikor és egyoldalúan módosítani, azzal, hogy ezen módosítások a már létrejött Szerződések tartalmát nem érinthetik.

16.6. Szolgáltató a jelen ÁSZF-nek az időközben módosulandó jogszabályi háttérrel és egyéb belső szabályzattal való összehangolása miatti megváltoztatására a jogot fenntartja.

16.7. Az ÁSZF és annak mindenkori módosítása a közzétételkor lép hatályba.

16.8. Felek a Szerződés és az ÁSZF hatálya alatt a tevékenységük során kötelesek a másik fél jogait és érdekeit szem előtt tartva, a másik fél működését gátló, hátráltató magatartást mellőzve eljárni, és mindent megtenni annak érdekében, hogy a Szerződés kapcsán felmerülő valamennyi jogvitát békés úton oldják meg.

17. A PANASZKEZELÉS MÓDJA, FOGYASZTÓI JOG-ÉS IGÉNYÉRVÉNYESÍTÉS

17.1. A Szolgáltató célja, hogy valamennyi megrendelést megfelelő minőségben, a megrendelő teljes megelégedettsége mellett teljesítsen. Amennyiben a Vásárlónak mégis valamilyen panasza van a szerződéssel vagy annak teljesítésével kapcsolatban, úgy panaszát a fenti e-mail címen, vagy levél útján is közölheti, de előterjesztheti azt szóban is. A panaszok bejelentésére, kapcsolattartásra használható cím, telefonszám, elektronikus levelezési cím megegyezik a Szolgáltató jelen ÁSZF-ben feltüntetett ügyfélszolgálati elérhetőségi adatokkal.

17.2. A fogyasztó szóban vagy írásban közölheti a vállalkozással a panaszát, amely a vállalkozásnak, illetve a vállalkozás érdekében vagy javára eljáró személynek az áru fogyasztók részére történő forgalmazásával, illetve értékesítésével közvetlen kapcsolatban álló magatartására, tevékenységére vagy mulasztására vonatkozik. Nem minősül panasznak, ha a Felhasználó a Szolgáltató weboldalának működésével, tevékenységével kapcsolatosan tájékoztatást, állásfoglalást kér.

A szóbeli panaszt a vállalkozás köteles azonnal megvizsgálni, és szükség szerint orvosolni. Ha a fogyasztó a panasz kezelésével nem ért egyet, vagy a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, a vállalkozás a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról haladéktalanul köteles jegyzőkönyvet felvenni, és annak egy másolati példányát személyesen közölt szóbeli panasz esetén helyben a fogyasztónak átadni. Telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panasz esetén a fogyasztónak legkésőbb 30 napon belül - az írásbeli panaszra adott válaszra vonatkozó előírásoknak megfelelően - az érdemi válasszal egyidejűleg megküldeni. Egyebekben pedig az írásbeli panaszra vonatkozóan az alábbiak szerint köteles eljárni. Az írásbeli panaszt a vállalkozás - ha az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusa eltérően nem rendelkezik - a beérkezését követően 30 napon belül köteles írásban érdemben megválaszolni és intézkedni annak közlése iránt. Ennél rövidebb határidőt jogszabály, hosszabb határidőt törvény állapíthat meg. A panaszt elutasító álláspontját a vállalkozás indokolni köteles. A telefonon vagy elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panaszt a vállalkozás köteles egyedi azonosítószámmal ellátni, és azt közölni a Vásárlóval.

A panaszról felvett jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell az alábbiakat:

  • a fogyasztó neve, lakcíme,
  • panasz előterjesztésének helye, ideje, módja,
  • a fogyasztó panaszának részletes leírása, a fogyasztó által bemutatott iratok, dokumentumok és egyéb bizonyítékok jegyzéke,
  • a vállalkozás nyilatkozata a fogyasztó panaszával kapcsolatos álláspontjáról, amennyiben a panasz azonnali kivizsgálása lehetséges,
  • a jegyzőkönyvet felvevő személy és - telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panasz kivételével - a fogyasztó aláírása,
  • a jegyzőkönyv felvételének helye, ideje,
  • telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panasz esetén a panasz egyedi azonosítószáma.

A vállalkozás a panaszról felvett jegyzőkönyvet és a válasz másolati példányát 5 évig köteles megőrizni, és azt az ellenőrző hatóságoknak kérésükre bemutatni.

A panasz elutasítása esetén a vállalkozás köteles a fogyasztót írásban tájékoztatni arról, hogy panaszával - annak jellege szerint - mely hatóság vagy békéltető testület eljárását kezdeményezheti. A tájékoztatásnak tartalmaznia kell továbbá az illetékes hatóság, illetve a fogyasztó lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti békéltető testület székhelyét, telefonos és internetes elérhetőségét, valamint levelezési címét. A tájékoztatásnak arra is ki kell terjednie, hogy a vállalkozás a fogyasztói jogvita rendezése érdekében igénybe veszi-e a békéltető testületi eljárást.

Amennyiben az Eladó és a fogyasztó között esetlegesen fennálló fogyasztói jogvita a tárgyalások során nem rendeződik, az alábbi jogérvényesítési lehetőségek állnak nyitva a fogyasztó számára.

17.3. Panasztétel a fogyasztóvédelmi hatóságoknál: Amennyiben a Felhasználó panaszát vagy minőségi kifogását a Szolgáltató nem, vagy nem a jogszabályoknak megfelelően kezelte, illetve amennyiben a fogyasztó fogyasztói jogainak megsértését észleli, a jogsértés leírását tartalmazó kérelmével jogosult panasszal fordulni a lakóhelye szerint illetékes fogyasztóvédelmi hatósághoz. A panasz elbírálását követően a hatóság dönt a fogyasztóvédelmi eljárás lefolytatásáról. A fogyasztóvédelmi elsőfokú hatósági feladatokat a kérelem jellegétől függően a fogyasztó lakóhelye szerint illetékes járási hivatalok, illetve megyeszékhely szerinti járási hivatalok látják el.

A lakóhely szerint illetékes járási hivatalok listája és elérhetőségei itt érhetők el. Egyes esetekben (így webáruházakat érintő bizonyos jogsértések esetén is) az eljárást a megyeszékhelyek járási hivatalai folytatják le, melyek elérhetőségei itt érhetők el.

Baranya Megyei Kormányhivatal Pécsi Járási Hivatala
Cím: 7621 Pécs, Kossuth tér 1-3.
Telefonszám: 06-72/795-693; 06-72/795-624
Fax: 06-72/795-700
E-mail: pecs.jaras@baranya.gov.hu

Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kecskeméti Járási Hivatala
Cím: 6000 Kecskemét, Széchenyi krt. 12.
Telefonszám: 06-76/795-829
Fax: 06-76/998-625
E-mail: kecskemet@bacs.gov.hu

Békés Megyei Kormányhivatal Békéscsabai Járási Hivatala
Cím: 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17.
Telefonszám: 06-66/528-320
Fax: 06-66/528-321
E-mail: bekescsaba.jaras@bekes.gov.hu

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Miskolci Járási Hivatala
Cím: 3525 Miskolc, Petőfi Sándor u. 23.
Telefonszám: 06-46/795-600, 06-46/795-655
Fax: 06-46/795-701, 06-46/512-001
E-mail: jaras.miskolc@borsod.gov.hu

Budapest Főváros Kormányhivatal V. Kerületi Járási Hivatala
Cím: 1051 Budapest, József nádor tér 10.
Telefonszám: 06-1/795-9652
Fax: 06-1/237-4867
E-mail: titkarsag@05kh.bfkh.gov.hu

Csongrád Megyei Kormányhivatal Szegedi Járási Hivatala
Cím: 6722 Szeged, Rákóczi tér 1.
Telefonszám: 06-62/680-000
E-mail: vezeto.szeged@csongrad.gov.hu

Fejér Megyei Kormányhivatal Székesfehérvári Járási Hivatala
Cím: 8000 Székesfehérvár, Honvéd u. 8.
Telefonszám: 06-22/795-751
Fax: 06-22/795-814
E-mail: hivatal.szekesfehervar@fejer.gov.hu

Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Győri Járási Hivatala
Cím: 9023 Győr, Szabolcska M. u. 1/A.

Telefonszám: 06-96/795-043
Fax: 06-96/795-045
E-mail: hivatal.gyor@gyor.gov.hu

Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Debreceni Járási Hivatala
Cím: 4024 Debrecen, Szent Anna u. 42-48.
Telefonszám: 06-52/516-140
Fax: 06-52/516-141
E-mail: debrecen.jh@hajdu.gov.hu

Heves Megyei Kormányhivatal Egri Járási Hivatala
Cím: 3300 Eger, Szarvas tér 1.
Telefonszám: 06-36/482-900
Fax: 06-36/482-905
E-mail: titkarsag.eger@heves.gov.hu

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Szolnoki Járási Hivatala
Cím: 5000 Szolnok, Ady Endre út 9.
Telefonszám: 06-56/795-666
Fax: 06-56/795-694
E-mail: szolnok.jarasihivatal@jasz.gov.hu

Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Tatabányai Járási Hivatala
Cím: 2800 Tatabánya, Bárdos László u. 2.
Telefonszám: 06-34/795-659
Fax: 06-34/795-655
E-mail: hivatal.tatabanya@komarom.gov.hu

Nógrád Megyei Kormányhivatal Salgótarjáni Járási Hivatala
Cím: 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1.
Telefonszám: 06-32/795-160
Fax: 06-32/795-170
E-mail: jaras.salgotarjan@nograd.gov.hu

Pest Megyei Kormányhivatal Érdi Járási Hivatala
Cím: 2030 Érd, Budai út 7/b.
Telefonszám: 06-23/504-181, 182
Fax: 06-23/504-120, 178
E-mail: jarasihivatal.erd@pest.gov.hu

Somogy Megyei Kormányhivatal Kaposvári Járási Hivatala
Cím: 7400 Kaposvár, Kossuth tér 1.
Telefonszám: 06-82/795-137

Fax: 06-82/795-138
E-mail: hivatal@kaposvar.gov.hu

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Nyíregyházi Járási Hivatala
Cím: 4400 Nyíregyháza, Kossuth tér 1.
Telefonszám: 06-42/795-110
Fax: 06-42/795-109
E-mail: nyiregyhaza@szabolcs.gov.hu

Tolna Megyei Kormányhivatal Szekszárdi Járási Hivatala
Cím: 7100 Szekszárd, Bezerédj u. 10.
Telefonszám: 06-74/795-603
E-mail: titkarsag.szekszard@tolna.gov.hu

Vas Megyei Kormányhivatal Szombathelyi Járási Hivatala
Cím: 9700 Szombathely, Hollán Ernő u. 1.
Telefonszám: 06-94/501-800, 06-94/795-700
Fax: 06-94/501-803
E-mail: jaras.szombathely@vas.gov.hu

Veszprém Megyei Kormányhivatal Veszprémi Járási Hivatala
Cím: 8200 Veszprém, Mindszenty József u. 3-5.
Telefonszám: 06-88/550-507, 508
Fax: 06-88/550-819
E-mail: veszprem.jaras@veszprem.gov.hu

Zala Megyei Kormányhivatal Zalaegerszegi Járási Hivatala
Cím: 8900 Zalaegerszeg, Kazinczy tér 4.
Telefonszám: 06-92/550-300
Fax: 06-92/550-301
E-mail: zalaegerszeg@zala.gov.hu

17.4. Felhasználó a Szolgáltatóval szemben fogyasztói panasszal élhet. Amennyiben a Felhasználó a Szolgáltató fogyasztói panaszát elutasítja, úgy a Felhasználó a lakóhelye vagy tartózkodási helye szerint illetékes békéltető testülethez is fordulhat. A békéltető testület eljárása megindításának feltétele, hogy a fogyasztó az érintett vállalkozással közvetlenül megkísérelje a vitás ügy rendezését. Az eljárásra – a fogyasztó erre irányuló kérelme alapján – az illetékes testület helyett a fogyasztó kérelmében megjelölt békéltető testület illetékes.

17.4.1. A békéltető eljárásban a Szolgáltató a vonatkozó jogszabály alapján köteles részt venni és együttműködni. Ennek keretében fennáll a Szolgáltatónak a békéltető testület felhívására történő válaszirat megküldési kötelezettsége (mely intézkedésnek a törvényben rögzített tartalommal a felhívás kézbesítésétől számított 8 napon belül kell megtörténnie), továbbá kötelezettségként kerül rögzítésre a békéltető testület előtti megjelenési kötelezettség („meghallgatáson egyezség létrehozatalára feljogosított személy részvételének biztosítása”). Amennyiben a Szolgáltató székhelye vagy telephelye nem a területileg illetékes békéltető testületet működtető kamara szerinti megyébe van bejegyezve, a Szolgáltató együttműködési kötelezettsége a fogyasztó igényének megfelelő írásbeli egyezségkötés lehetőségének felajánlására terjed ki.

17.4.2. A fenti együttműködési kötelezettség megszegése esetén a fogyasztóvédelmi hatóság rendelkezik hatáskörrel, amely alapján a jogszabályváltozás következtében a Szolgáltató jogsértő magatartása esetén kötelező bírságkiszabás alkalmazandó, bírságtól való eltekintésre nincs lehetőség. A fogyasztóvédelemről szóló törvény mellett módosításra került a kis- és középvállalkozásokról szóló törvény vonatkozó rendelkezése is, így a kis- és középvállalkozások esetén sem mellőzhető majd a bírság kiszabása.

17.4.3. A békéltető testület hatáskörébe tartozik a fogyasztói jogvita bírósági eljáráson kívüli rendezése. A békéltető testület feladata, hogy megkísérelje a fogyasztói jogvita rendezése céljából egyezség létrehozását a felek között, ennek eredménytelensége esetén az ügyben döntést hoz a fogyasztói jogok egyszerű, gyors, hatékony és költségkímélő érvényesítésének biztosítása érdekében. A békéltető testület a fogyasztó vagy a vállalkozás kérésére tanácsot ad a fogyasztót megillető jogokkal és a fogyasztót terhelő kötelezettségekkel kapcsolatban.

17.4.4. A békéltető testület eljárása a fogyasztó kérelmére indul. A kérelmet a békéltető testület elnökéhez kell írásban benyújtani: az írásbeliség követelményének levél, távirat, távgépíró vagy telefax útján, továbbá bármely egyéb olyan eszközzel is eleget lehet tenni, amely a címzett számára lehetővé teszi a neki címzett adatoknak az adat céljának megfelelő ideig történő tartós tárolását, és a tárolt adatok változatlan formában és tartalommal történő megjelenítését. A kérelemnek tartalmaznia kell:

  • a fogyasztó nevét, lakóhelyét vagy tartózkodási helyét,
  • a fogyasztói jogvitával érintett vállalkozás nevét, székhelyét vagy érintett telephelyét,
  • ha a fogyasztó az illetékességet az illetékes békéltető testület helyett kérelmezett testület megjelölését,
  • a fogyasztó álláspontjának rövid leírását, az azt alátámasztó tényeket és azok bizonyítékait,
  • a fogyasztó nyilatkozatát arról, hogy a fogyasztó az érintett vállalkozással közvetlenül megkísérelte a vitás ügy rendezését
  • a fogyasztó nyilatkozatát arra nézve, hogy az ügyben más békéltető testület eljárását nem kezdeményezte, közvetítői eljárás nem indult, keresetlevél beadására, illetve fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelemelőterjesztésére nem került sor,
  • a testület döntésére irányuló indítványt,
  • a fogyasztó aláírását.

A kérelemhez csatolni kell azt az okiratot, illetve annak másolatát (kivonatát), amelynek tartalmára a fogyasztó bizonyítékként hivatkozik, így különösen a vállalkozás írásbeli nyilatkozatát a panasz elutasításáról, ennek hiányában a fogyasztó rendelkezésére álló egyéb írásos bizonyítékot az előírt egyeztetés megkísérléséről.

Ha a fogyasztó meghatalmazott útján jár el, a kérelemhez csatolni kell a meghatalmazást.

17.4.5. A békéltető testületek listája itt érhető el. Az egyes, területileg illetékes Békéltető Testületek elérhetőségei:

 

Baranya Megyei Békéltető Testület
Cím: 7625 Pécs, Majorossy I. u. 36.
Telefonszám: 06-72-507-154;

Mobil: 06-20-283-3422
Fax: 06-72-507-152
E-mail: kerelem@baranyabekeltetes.hu; info@baranyabekeltetes.hu

Honlap: www.baranyabekeltetes.hu

 

Bács-Kiskun Megyei Békéltető Testület
Cím: 6000 Kecskemét, Árpád krt. 4.
Telefonszám: 06-76-501-525; 06-76-501-532

Mobil: 06-70-7028-403
Fax: 06-76-501-538
E-mail: bekeltetes@bacsbekeltetes.hu
Honlap: www.bacsbekeltetes.hu

Békés Megyei Békéltető Testület
Cím: 5600 Békéscsaba, Penza ltp. 5.
Telefonszám: 06-66-324-976
Fax: 06-66-324-976

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Békéltető Testület
Cím: 3525 Miskolc, Szentpáli u. 1.
Telefonszám:06-46-501-091; 06-46-501-870
Fax: 06-46-501-099
E-mail: bekeltetes@bokik.hu

Honlap: www.bekeltetes.borsodmegye.hu

 

Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő Békéltető Testület
Cím: 1016 Budapest, Krisztina krt. 99. III. em. 310.
Telefonszám: 06-1-488-2131
Fax: 06-1-488-2186
E-mail: bekelteto.testulet@bkik.hu

 

Csongrád Megyei Békéltető Testület
Cím: 6721 Szeged, Párizsi krt. 8-12.
Telefonszám: 06-62-554-250/118
Fax: 06-62-426-149
E-mail: bekelteto.testulet@csmkik.hu

Honlap: www.bekeltetes-csongrad.hu

 

Fejér Megyei Békéltető Testület
Cím: 8000 Székesfehérvár, Hosszúsétatér 4-6.
Telefonszám:06-22-510-310
Fax: 06-22-510-312
E-mail: bekeltetes@fmkik.hu; fmkik@fmkik.hu

 

Győr-Moson-Sopron Megyei Békéltető Testület
Cím: 9021 Győr, Szent István út 10/a.
Telefonszám: 06-96-520-217
Fax: 06-96-520-218
E-mail: bekeltetotestulet@gymskik.hu

 

Hajdú-Bihar Megyei Békéltető Testület
Székhely: 4025 Debrecen, Petőfi tér 10.

Cím: 4025 Debrecen, Vörösmarty u. 13-15.
Telefonszám: 06-52-500-710; 06-52-500-745
Fax: 06-52-500-720
E-mail: bekelteto@hbkik.hu

 

Heves Megyei Békéltető Testület
Cím: 3300 Eger, Hadnagy utca 6. földszint

Levélcím: 3300 Eger, Pf.: 140.
Telefonszám: 06-36-416-660/105 mellék
Fax: 06-36-323-615
E-mail: bekeltetes@hkik.hu

 

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Békéltető Testület
Cím: 5000 Szolnok, Verseghy park 8. III. emelet 305-306.
Telefonszám: 06-20-373-2570
E-mail: bekeltetotestulet@jnszmkik.hu

 

Komárom-Esztergom Megyei Békéltető Testület
Cím: 2800 Tatabánya, Fő tér 36.
Telefonszám: 06-34-513-010
Fax: 06-34-316-259
E-mail: bekeltetes@kemkik.hu

Honlap: www.kemkik.hu; kem-bekeltetes.webnode.hu

 

Nógrád Megyei Békéltető Testület
Cím: 3100 Salgótarján, Alkotmány út 9/A.
Telefonszám: 06-32-520-860
Fax: 06-32-520-862
E-mail: nkik@nkik.hu

Honlap: www.nkik.hu

 

Pest Megyei Békéltető Testület
Cím: 1119 Budapest, Etele út 59-61. II. emelet 240.
Levelezési cím: 1364 Budapest, Pf.: 81
Telefonszám: 06-1-269-0703
Fax: 06-1-474-7921
E-mail: pmbekelteto@pmkik.hu

Honlap: http://www.panaszrendezes.hu/homepage/index.php

vagy www.pestmegyeibekelteto.hu

Panasz elektronikus beadása az alábbi oldalon érhető el:
http://www.panaszrendezes.hu/homepage/index.php/panaszkuldes

 

Somogy Megyei Békéltető Testület
Cím: 7400 Kaposvár, Anna u.6.
Telefonszám: 06-82-501-000
Fax: 06-82-501-046

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Békéltető Testület
Cím: 4400 Nyíregyháza, Széchenyi u. 2.
Telefonszám: 06-42-311-544
Fax: 06-42-311-750
E-mail: bekelteto@szabkam.hu

 

Tolna Megyei Békéltető Testület
Cím: 7100 Szekszárd, Arany J. u. 23-25.
Telefonszám: 06-74-411-661

Mobil: 06-30-6370-047
Fax: 06-74-411-456
E-mail: kamara@tmkik.hu

 

Vas Megyei Békéltető Testület
Cím: 9700 Szombathely, Honvéd tér 2.
Telefonszám: 06-94-312-356; 06-94-506-645
Fax: 06-94-316-936
E-mail: pergel.bea@vmkik.hu

 

Veszprém Megyei Békéltető Testület
Cím: 8200 Veszprém, Radnóti tér 1.; Pf.: 220
Telefonszám: 06-88-814-111
Fax: 06-88-412-150
E-mail: info@bekeltetesveszprem.hu

Honlap: www.bekeltetesveszprem.hu

Zala Megyei Békéltető Testület
Cím: 8900 Zalaegerszeg, Petőfi u. 24.
Telefonszám: 06-92-550-513
Fax: 06-92-550-525
E-mail: zmbekelteto@zmkik.hu

Honlap: www.bekelteteszala.hu

 

17.5. Online vitarendezési platform: A fogyasztói jogviták online rendezéséről, valamint a 2006/2004/EK rendelet és a 2009/22/EK irányelv módosításáról (fogyasztói online vitarendezési irányelv) szóló, 2013. évi május 21.-i 524/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: rendelet) alapján az Európai Bizottság létrehozott egy online vitarendezési platformot, amely 2016. február 15-től vehető igénybe az online adásvételi vagy szolgáltatási szerződést kötők között fogyasztói jogvita esetén mind a fogyasztók, mind a kereskedők számára.

17.5.1. A rendelet hatálya közvetlenül kiterjed az Unióban letelepedett, Magyarországon székhellyel rendelkező online adásvételi vagy szolgáltatási szerződésekben érintett kereskedőre, amennyiben közte és a fogyasztó között létrejött online adásvételi vagy szolgáltatási szerződéssel kapcsolatban fogyasztói jogvita merül fel.

17.5.2. Ahhoz, hogy az online vitarendezési platformot használni tudja, előzőleg regisztrálnia kell az Európai Bizottság rendszerében. Az online vitarendezési platformot az Európai Bizottság rendszerében való regisztrációt követően itt érheti el.

ODRlink: 

https://ec.europa.eu/consumers/odr/main/index.cfm?event=main.home.show&lng=HU

17.6. Amennyiben a fogyasztó nem fordul békéltető testülethez, vagy az eljárás nem vezetett eredményre, úgy a fogyasztónak a jogvita rendezése érdekében lehetősége van polgári eljárás keretében a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, valamint a Polgári Perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény rendelkezései szerint bírósághoz fordulni. A pert keresetlevéllel kell megindítani, amelyben az alábbi információkat kell feltüntetni:

  • az eljáró bíróságot;
  • a feleknek, valamint a felek képviselőinek nevét, lakóhelyét és perbeli állását;
  • az érvényesíteni kívánt jogot, az annak alapjául szolgáló tényeknek és azok bizonyítékainak előadásával;
  • azokat az adatokat, amelyekből a bíróság hatásköre és illetékessége megállapítható;
  • a bíróság döntésére irányuló határozott kérelmet.

A keresetlevélhez csatolni kell azt az okiratot, illetve annak másolatát, amelynek tartalmára bizonyítékként hivatkozik.

18.ADATVÉDELEM, ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ

18.1. A Szolgáltató célja, hogy a lehető legteljesebb mértékben biztosítsa a weboldalt használó Felhasználók személyes adatainak védelmét. A jelen felhasználási feltételekben található adatkezelési tájékoztató kizárólag a Webáruház tekintetében érvényes, nem alkalmazható harmadik személyek által üzemeltetett weboldalak esetében, még abban az esetben sem, ha ezek a weboldalak a Webáruházról közvetlenül hozzáférhetőek.

18.2. A Szolgáltató tevékenységét látogatói és ügyfelei személyiségi jogainak védelmével, a vonatkozó jogszabályok, így különösen a Polgári Törvénykönyv, valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (továbbiakban: Infotv.), az EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2016/679 RENDELETE (2016. április 27.) a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet) rendelkezéseinek betartásával végzi. Felhívjuk a figyelmet, hogy a személyes adatok megadása a Webáruházban önkéntes, és az adatkezeléshez a felhasználási feltételek elfogadásával egyidejűleg a Felhasználó hozzájárul. Abban az esetben, ha a Felhasználó egy másik személy megbízásából jár el, akkor az ő felelőssége az érintett személy beleegyezésének megszerzése adatainak közléséhez. Cselekvőképtelen és korlátozottan cselekvőképes személyek nyilatkozatához a törvényes képviselő előzetes hozzájárulása szükséges, kivéve olyan szolgáltatásokhoz tartozó adatkezeléseket, amelyek mindennapi életben tömegesen előforduló ügyletet céloz. Az adatkezeléssel kapcsolatos részletes szabályokat a Szolgáltató https://asalite.com weboldalán található adatkezelési tájékoztatóban olvashat (LINK).

18.3. A Webáruház egyes szolgáltatásai egyedi azonosítót, úgynevezett cookie-t („sütit”) helyeznek el felhasználói számítógépén. A cookie-k a Felhasználók személyére szabott kiszolgálás és Felhasználó részére nyújtott szolgáltatások javítása érdekében a Felhasználók azonosításának, „autentikálásának” megkönnyítését szolgálják. A cookie-ben a Felhasználók személyes adatai soha nem kerülnek eltárolásra. A weboldalon működő termékajánló rendszer a Felhasználó által korábban látogatott oldalak szerinti kategóriába tartozó ajánlatot jeleníti meg. A honlapok használatával a Felhasználó elfogadja, hogy számítógépén a cookie elhelyezésre kerüljön. A cookie-fogadás felhasználói tiltása a Webáruház szolgáltatásai igénybevételének nem akadálya. A cookiekról bővebben a Szolgáltató https://asalite.com weboldalán található cookie-szabályzatában olvashat (LINK).

19. A DIGITÁLIS ADATTARTALOM MŰKÖDÉSE, MŰSZAKI VÉDELMI INTÉZKEDÉSEK, HARDVERREL ÉS SZOFTVERREL VALÓ KOMPATIBILITÁS

19.1. A Szolgáltató a weboldal 99%-os rendelkezésre állását garantálja, éves szinten. A rendelkezésre állás mérése szempontjából nem tekinthető kiesésnek a legfeljebb 1 munkanap időtartamú tervezett karbantartás, feltéve, hogy annak időpontjáról és várható időtartamáról Szolgáltató előre értesítette Felhasználót a weboldalon.

19.2. A weboldal mindenfajta böngésző szoftverrel és operációs rendszerrel együttműködik. A weboldal kommunikációja HTTP protokollon keresztül történik. A weboldalon keresztül történő kommunikáció nem titkosított, kivéve a személyes adatokat igénylő oldalakat, amelyek https protokollal vannak ellátva. A weboldal rendelkezik SSL tanúsítvánnyal.

19.3. A weboldal az RS3 Informatika Kft. által üzemeltett szerveren fut.19.4. A Szolgáltató fenntartja a jogot, hogy indokolt esetben, bármely funkció elérhetőségét időlegesen valamennyi Felhasználó vonatkozásában – ideértve különösen hálózati szegmens, becenév, e-mail cím stb. – felfüggessze, vagy a funkció biztosítását véglegesen megszüntesse.

  1. számú melléklet


Elállási/Felmondási nyilatkozatminta

(csak a szerződéstől való elállási/felmondási szándék esetén töltse ki és juttassa vissza)

Címzett: Asalite Lighting Kft.

Cím: 4033 Debrecen, Vak Bottyán u. 22/A.,

e-mail:info@asalite.com

Alulírott/ak kijelentem/kijelentjük, hogy gyakorlom/gyakoroljuk elállási/felmondási jogomat/jogunkat az alábbi termék/ek adásvételére vagy az alábbi szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés tekintetében:

Szerződéskötés időpontja/átvétel időpontja:

Rendelés egyedi azonosító száma:

A fogyasztó(k) neve:

A fogyasztó(k) címe:

A fogyasztó(k) aláírása: (kizárólag papíron tett nyilatkozat esetén)

Kelt.: